Felelevenítették a múlt eseményeit
Kultúra

Felelevenítették a múlt eseményeit

Rendhagyó történelemórára várták az érdeklődőket a Tiszti Klub nagytermében. Dr Négyesi Lajos hadtörténész a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület meghívására érkezett városunkba.

A szakember vetítéssel egybekötött előadásában beszélt többek között hallgatóságának a pozsonyi és a dürnkrutti ütközetekről is, valamint a honfoglalás legmeghatározóbb momentumáról.

- Hadtörténészként folyamatosan kutatásokat végzek. Mindig izgalmas számomra, hogy egy akár már sokszorosan is feldolgozott, dokumentált eseményről, mint például jelen esetben a pozsonyi csatáról, lehet-e még új dolgokat kideríteni. És higgyék el, lehet. Fontosnak tartom az alapos munkát, éppen ezért személyesen látogatok el minden olyan helyszínre, ahol egykor olyan esemény zajlott, melyekről előadásaimban beszélek - mondta el kérdésünkre az előadó.

A rendezvény vendégei az előadást követően elhatározták, hogy egy csoportos kirándulás keretében a közeljövőben ők is felkeresik majd a bemutató során említett helyszíneket. Az eseményen készített interjúinkat, felvételeinket Kultúrkép magazinunk egy későbbi adásában láthatják majd az érdeklődők.

Hozzászólás (0)