Feró művészete (galériával)
Kultúra

Feró művészete (galériával)

Kiskunhalason, a Közösségek Házában február 15-én tartották az Ifj. Kunhegyesi Ferencről, ahogy sokan ismerik és szólítják, Feróról szóló kötet bemutatóját. A programon részt vett Lászlóné Takács Ágnes Zsuzsanna, a könyv szerzője és Szűcs Csaba alpolgármester. Feró figurális alkotónak tartja magát, de azért már megjelenik egy-két művében az absztrakció.

Szűcs Csaba nyitotta meg a rendezvényt, és köszöntötte a közönséget. Az alpolgármester méltatta ifj. Kunhegyesi Ferenc életútját, pályáját. Úgy fogalmazott, az egész roma társadalom büszke rá.

- Művészete közelebb hozza a többségi és a roma társadalmat. Sok ilyen emberre van szükségünk, mint Feró – hangsúlyozta Szűcs Csaba. - Sok fiatal ismeri. Útmutatásával sok-sok olyan gyereket kívánunk nevelni, akik értékes tagjaivá tudnak válni a társadalomnak. Köszönettel tartozom neki az életútjáért. Rengeteg energiát fektet a felzárkóztatásba – tette hozzá az alpolgármester.

Lászlóné Takács Ágnes Zsuzsanna írt könyvet Ifj. Kunhegyesi Ferenc művészete címmel. A kötet bemutatóján beavatta a közönséget, miért választotta a kiskőrösi művészt és munkásságát témájául.

- Szerintem ő az egyetlen kiskőrösi alkotó, akinek a festészete állandó fejlődésben van. Minden munkájában valami újat mutat, meglepve ezzel a közönséget. Fantázia, vizualitás, álom, vízió jellemzi a művészetét – mondta a könyv szerzője.  

- Ha egy alkotó emberről ír egy művészettörténész, általa még jobban legitim lesz, amit csinál. Ha a szakma így jegyzi, ha beszélnek róla, mindenféleképpen jó érzés. Igen csak hálás vagyok Áginak, hogy ezt a könyvet megjelentették – fogalmazott Feró.

A könyvbemutatóval egybekötött előadás után a közönség megtekinthette a Közösségek Háza Forrás-termében Ifj. Kunhegyesi Ferenc tárlatát. A művész különböző technikákkal készült grafikákat hozott Kiskunhalasra.

- Vannak tus-, szén-, grafitceruza- és pasztellkrétarajzok. Vannak olyanok, amik már jó pár évvel ezelőtt készültek, illetve teljesen új alkotások. Általában kétféle játék van. Az egyik, amikor konkrétan tudom, hogy mit akarok. Ez akkor szokott előfordulni, amikor nekiállok portrét készíteni valakiről. Olyan is van, amikor elkezdek rajzolni, és nem tudom, mi lesz belőle, aztán mégis lesz belőle valami. Sajnos, elment az édesapám pár hónappal ezelőtt. Ezek a fekete tusgrafikák akkor készültek. Nagyrészt az elmúlással kapcsolatos grafikák ezek – mondta Ifj. Kunhegyesi Ferenc.

A Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében látogatható kiállítás március 5-ig várja a közönséget a Közösségek Háza nyitvatartási idejében. A művésszel készített interjúnkat a Halasi Tükör február 28-i számában olvashatják. A tárlat megnyitója alkalmával készült riport március 1-jén este fél 8-kor tekinthető meg a Halas TV Kultúrkép műsorában.

Hozzászólás (0)