
Gyógyító hangok (galériával)
A Forrás-Új Tükör Klub keddi vendége dr. Fazakas Éva volt, aki A hangok gyógyító ereje címmel tartott előadást. A programnak ezúttal is a Közösségek Háza adott otthont a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében.
- A hangok által a fizikai test is, a szellemünk is és a lelkünk is tud gyógyulni – mondta az orvos-természetgyógyász. – Most már tudósok is bizonyítják, és visszajelzések is vannak arra, hogy például egy hangfürdő után a hangok milyen hatással vannak a vörös vértestekre. Sötét látóteres mikroszkópban végeztek előtte és utána is vizsgálatot. A vörös vértestek deformált alakja képes arra, hogy ismét felvegye azt a formát, ami a leginkább hasznos a szervezetnek – tette hozzá.

Dr. Fazakas Éva indiai, nepáli és kínai tálakat hozott a Közösségek Házában augusztus 21-én tartott rendezvényre. A hangok csodálatos birodalmába vezette az érdeklődőket.
- Ezek a tárgyak arra jók, hogy különböző csakrákra hatnak, különböző hangfrekvenciát adnak ki, és különböző testrészeinket harmonizálják – fogalmazott.

Dr. Fazakas Évával készített bővebb interjúnkat a Halasi Tükör augusztus 29-i lapszámában olvashatják.