
Ha kell, nyomoz, ha kell, operetteket énekel
Buch Tibor színművész nem ismeretlen a halasi közönség számára, hiszen operettgálán és színdarabokban is láthatta már a helyi publikum, e mellett pedig rendszeresen feltűnik televíziós sorozatokban is. A napokban egy jótékonysági bál fellépőjeként érkezett Kiskunhalasra. Lapunknak mesélt pályája kezdetéről és arról, milyen dalokat szeret leginkább énekelni fellépésein.
- Annak idején mi vezette a színészi pálya felé? Ki vagy mi volt hatással Önre?
- Édesanyámnak volt egy nagyon jó barátja, aki vendéglátóhelyeken zenélt. Anyukám elkezdett vele énekelni, ő lett a zenekar énekesnője. Ezalatt én otthon szorgalmasan gyakoroltam a gitáromon, és énekelgettem is. Egy nap anyukám elvitt egy énektanárhoz, aki azt mondta, érdemes lenne ezzel foglalkoznak. Innentől, mint egy lavina, elindult az egész folyamat. Elkerültem egy musical stúdióhoz, majd az Operettszínházhoz, ahol az akkor futó legnagyobb szerepeket játszhattam el.

- Televízióban is rendszeresen láthatjuk. Melyek voltak a legmeghatározóbb karakterei?
- Évekkel ezelőtt forgattuk a Magánnyomozók című sorozatot, amit valamiért a mai napig is játszanak a csatornák. Szinte hihetetlen, de még a mai napig is vannak emberek, akik nem értik meg, hogy az ott játszott profi nyomozókarakter csak egy kitalált személy, én pedig egy színművész vagyok. Rendre megkeresnek ajánlatokkal, hogy ennek vagy annak utána kellene járni, s nem értik, miért nem vállalok el egy-egy magas honoráriummal járó, izgalmas ügyet. A napokban történt egy nagyon vicces dolog. Egy vacsorán vettem részt, ahol mellettem ült az ország egyik legnevesebb magánnyomozója. Mikor meglátott, fülig érő szájjal kezdte el mesélni, hogy szinte nincs olyan hét, mikor egy őt felkérő ügyfél ne velem, pontosabban a sorozatbeli karakteremmel példálózna. E mellett most a Barátok közt című sorozatban is benne vagyok, egy könyvkiadó cég képviselőjét alakítom.

- Egy jótékonysági bálra érkezett városunkba. Fontosnak tartja az önzetlen segítségnyújtást?
- Jótékonyságra természetesen szükség van. Ez a figyelemfelkeltésnek egy elég jó módja. Ha mi, művészek népszerűségünkkel tudunk segíteni az ilyen nemes ügyekben, akkor meg kell tennünk. Azt tapasztalom, hogy az emberek egyre inkább összefognak, ha szükség van a segítségükre. Ez pedig nagyon jó dolog.

- Fix repertoárral járja az országot vagy igyekszik mindenhová mást vinni?
- Egy fix dolog van a műsorban, az pedig én vagyok. (nevet) Mindig közönségfüggő, hogy éppen mi kap helyet a műsorban. Mikor megérkeztünk ide, Kiskunhalasra, nem tagadom, bepillantottam az ablakon a terembe, hogy lássam, kik várnak rám. Láttam, hogy vannak fiatalok, vannak középkorúak, sőt idősek is a közönség soraiban. Ilyenkor már nagyjából tudom is, hogy kell operett, kellenek retro slágerek és néhány rockdal is.

- Van-e olyan álomszerep vagy feladat, amit meg szeretne valósítani a jövőben?
- Érdekes módon, az utóbbi időben elkezdett érdekelni a rendezés. Több olyan darab is kibontakozóban van, amik részben vagy teljes egészében hozzám köthetők. Mindnek az interaktivitás a lényege. A közönség élvezi, hogy nem csak néznie és hallgatnia kell egy zenei darabot, hanem aktívan részt is vehet benne minden jelenlévő. Számomra is végtelenül izgalmas, remélem, hogy Halason is lesz lehetőségünk bemutatni.