Hálás Halasnak
Kultúra

Hálás Halasnak

Oláh Maja életében fontos állomás városunk. Ő nyerte 2015-ben a Halas Televízió VII. Pont Karaokeversenyét, mely sikerre azóta is szívesen emlékszik vissza. A fiatal tehetség rendszeres fellépője a Nyárindító Főtérpartynak településünkön. Idén is találkozhat vele a közönség. Maja június 8-án 17 óra 30 perckor kezdi műsorát.

- Milyen repertoárral érkezel hozzánk?

- Az idei Nyárindító Főtérpartyn szeretnék olyan dalokat énekelni, amiket eddig Kiskunhalason még nem. Nagyon boldog vagyok, hogy végre eljutottam odáig, hogy pár dalt akusztikus formában elő tudjak adni, többek között sajátot is. Úgy gondolom, ez egy előre lépés.

- Milyen érzésekkel térsz vissza a kiskunhalasi koncertszínpadra?

- Nagyon szeretek Kiskunhalason fellépni, és igyekszem minden évben egyre többet adni a közönségnek. Mindig hálával fogok erre a városra gondolni, akárhova visz majd az élet. Nagyon izgatott vagyok, és várom. A tavalyi nyárindítón is rettentően jól éreztem magam, mindig öröm visszagondolni arra a napra. Különösen fontos fordulópont az életemben.

Oláh Maja tavaly a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskolába is meghívást kapott. Felvételünkön látható, milyen szeretettel fogadták a diákok. A helyi közönség legközelebb június 8-án találkozhat vele. Műsora 17 óra 30 perckor kezdődik a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében.