
Halas Táncegyüttes 30 (galéria)
Idén 30 éve annak, hogy a Halas Táncegyüttes elkezdte működését. Az elmúlt évtizedekben határon innen és túl sikereket arató, rangos elismeréseket elnyert művészeti csoport múltidéző kiállítással és jubileumi gálaműsorral ünnepelt október 27-én este. A látványos és nagyszabású rendezvénynek a Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola sportcsarnoka adott otthont. Több mint két órában húsz produkciót láthatott a közönség. Az előkészületekről és a műsorról Cornea Zsolttal beszélgettünk, aki a kezdetektől tagja a Halas Táncegyüttesnek, az utóbbi tíz évben pedig össze is hangolja a tagok munkáját.
A Halas Táncegyüttes megalakulása óta komoly szerepet töltött be Kiskunhalas kulturális életében. A város nevében Fülöp Róbert polgármester köszöntötte. A Halas Táncegyüttes tagjai szombaton a közönséggel együtt idézték fel legszebb emlékeiket. Nagyon örültek, hogy e számukra oly fontos eseményen velük együtt osztoztak az ünnepi mámorban.

Harminc év alatt sok ember hagyta lábnyomát a próbateremben és a különböző színpadokon. Aki csak tudott, most eljött, és részt vett a közös produkciókban, az ünneplésben. Volt többek között moldvai tánc, kunverbunk, szatmári, széki, szilágysági és természetesen dél-alföldi táncok is repertoáron szerepeltek.

- A régi táncosokkal, akik velünk voltak, és most ráértek, néhány koreográfiát felújítottunk. A jelenlegi tagokkal a meglevő koreográfiáinkat adtuk elő. Az est sztorija egy lakodalom volt, melyre hazajött a rokonság – tájékoztatott Cornea Zsolt, aki tíz éve hangolja össze a táncosok munkáját. – Ötévente szoktunk rendezni nagyobb gálát. Ezúttal több mint 100 táncos és 30 zenész lépett színpadra. Ilyen események kapcsán beszélgetünk, nosztalgiázunk, átnézzük a régi fotókat. Ezekkel az alkalmakkal is motiváljuk a gyerekeinket, hogy folytassák, amit mi elkezdtünk – tette hozzá.

A táncosok emlékeztek azokra, akik már nem lehetnek velünk. A Halas Táncegyüttes folyamatos fejlődéséhez, sikereihez ők is hozzájárultak művészeti tevékenységükkel. A fellépők köszönetüket tolmácsolták a feleségeknek a támogatásért, a férjeknek a türelemért, a gyermekeiknek a biztatásért. Hálásak voltak az édesanyáknak a szoknyák keményítéséért, az édesapáknak a csizmák bokszolásáért. A felsorolás folytatható lenne, ezért köszönet mindenkinek, aki az elmúlt három évtizedben segítette a művészeti csoport munkáját.

Bányai Gábor gratulált Doktor Lászlónak
Művészeti vezetői, koreográfusi tevékenysége elismeréseként Doktor László, Mándity László, Csuma Sándor és Cornea Zsolt a 30 éves jubileumra készíttetett halasi csipkét kapott. Hungarikumokat és dr. Bikki Felícia ajándékcsomagját Bányai Gábor országgyűlési képviselő adta át. „Ha élsz, táncolsz; Ha táncolsz, élsz.” – búcsúztak az est végén a Halas Táncegyüttes tagjai az eredményes, sikeres és szép jövő reményében. A gála konferansziéja Tóth István, a Halasi Média és Kultúra Kft. munkatársa volt. A programot táncház zárta.
Fotók: Anda Péter