Humor és divat
Sokakat érdeklő témákkal várta a kiskunhalasi közönséget a magyar tudomány ünnepe tudományos fóruma. A városi könyvtár rendezvényén két előadás hangzott el. Egyik a hajdani halasi nép humorával, a másik pedig a divattal foglalkozott.
A tudományos fórum kiskunhalasi ülésének vendégeit Erhardt Györgyi könyvtárigazgató köszöntötte elsőként. Az intézmény hosszú ideje fontosnak tartja, hogy teret adjon a magyar tudomány ünnepe helyi programjának. A rendezvényt Komlósné dr. Fekete Anikó nyitotta meg. Kiskunhalas város jegyzője rámutatott: a szervezők halasi alkotók meghívásával kalauzolják el az érdeklődőket olyan területekre, amelyekre kíváncsiak lehetnek a látogatók. - Az országos eseményfolyam keretében programok várják a közönséget. Új ismeretekben gazdag estét kívánok – mondta a helyi tudományos fórum alkalmával.
Dr. Bereznai Zsuzsanna A hajdani halasi nép humora címmel tartott előadást. A kecskeméti néprajzkutató főmuzeológus évtizedek óta otthon van ebben a témában. Kiskunfélegyházán is gyűjtött hasonló néphagyományt. - Sok-sok évvel ezelőtt Szakál Aurél igazgató úr kért fel engem arra, hogy írjak egy könyvet erről. A hajdani halasi nép humora címmel jelent meg a kötet. Ennek a törzsanyagát nem az én személyes gyűjtőmunkám képezi, hanem Nagy Czirok Lászlónak a hagyatéka. Több kötet még megjelenhetne ezen kívül olyan gazdag és szinte páratlan – tudtuk meg.
A divatszociológia néhány nehéz kérdésével Fekete Mariann PhD foglalkozott. A szegedi egyetemi adjunktus „Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?” címmel tartott előadást. Nem a fashion szempontjából közelített a témához, hanem a társadalmi jelenséget vizsgálta. - A divattal leginkább úgy találkozunk, hogy azt nézzük, ki mit vett fel. A divat társadalmi jelenség, amihez az emberek igazodnak. Szociológusként, társadalomkutatóként mindig az érdekel minket, hogy mi az az ok, amiért kialakul egy bizonyos divatáramlat, kik vesznek részt benne, kik azok, akik kimaradnak és vajon miért. Mindig mindennek a mögöttes tartalma érdekes igazán és a szimbólum, amit közvetít egy adott divatcikk, frizura – fogalmazott.