Idén 120 éves a magyar film

- Milyen nagyobb etapok különíthetők el a magyar mozitörténetben?

- Igyekszem tömör lenni, de erre kissé hosszabb lesz a válaszom. Csak néhány film maradt fenn ebből a korszakból, de a némafilmkorszak a millenniumtól 1930-ig tartott. 1912-től indul be a filmgyártás az akkor még az Osztrák-Magyar Monarchiában Budapest és Kolozsvár központtal. Hunnia Biográf volt az első hazai filmstúdió neve. Érdekességként megemlítem, hogy az első magyar egész estés játékfilm (Kertész Mihály Ma és holnap) háromfelvonásos volt. A háború kedvezett a magyar filmgyártás megerősödésének, mert az ellenséges országokból nem lehetett ekkoriban filmet importálni, vagyis nem volt jelentős konkurencia. A húszas évek hanyatló időszaka után a jóval ismertebb második korszakába lép a magyar mozi. Ez a mintaadó első sikeres hangosfilmmel veszi a kezdetét (Hyppolit, a lakáj, 1931) és a második világháború végéig tart. Ez a magyar film kereskedelmileg legsikeresebb korszaka. Önálló művészi kísérlet ebben a korszakban csak elvétve akad, viszont sokan ma is szívesen nézik Kabos Gyula, Jávor Pál vagy Karády Katalin és mások alakításait ezekből az évekből.  Az ezt követő időszakot a szovjet típusú diktatúra uralja és a filmet saját ideológiai propagandaeszközének tekinti és használja. Ennek jegyében szervezik meg a Népművelésügyi Minisztérium felügyelete alatt a gyártást és terjesztést. Az ebben az időszakban – még a régi ízlés jegyében – készült Mágnás Miska (1948) a mai napig a legnézettebb magyar filmnek számít. A Kádár-rendszer konszolidációja után csökken az állami kontroll és teret kap az egyéni művészi látásmód. Ezt nevezhetjük a magyar film új hullámának. A külföldön is ismert magyar filmek közül ekkor készül Jancsó Miklós Szegénylegények (1965) című filmje. Az ekkor induló generáció a hetvenes-nyolcvanas években is meghatározza a magyar filmet. Szabó István életművének egyik nagyszabású darabja, a Mephisto (1981) meghozza a magyar filmnek a régóta áhított Oscart is. A filmrendező ekkor Magyarországon nem pusztán szakember, hanem olyan értelmiségi, aki „hozzászól” a társadalmi kérdésekhez. A hitelesség igénye a nyolcvanas évekre ellenkultúrát teremt. A művészeti underground belopja magát a filmtémák közé. Bódy Gábor és Xantus János filmjeiben a színészek mellett felbukkannak a korszak ellenkultúráját képviselő szereplők is. Az utolsó harminc évben a magyar filmgyártás láthatólag nem tudja a mozikban felvenni a versenyt a hollywoodi produkciókkal. Moziba is kevesebben járnak, mint azelőtt. Ezért egyre inkább kereskedelmileg is versenyképes játékfilmek elkészítését szorgalmazzák a befektetők és erre mozdult el az állami finanszírozás is a Vajna-korszakban. Azok a filmalkotók, akik szeretnék megőrizni saját elképzelésüket, háttérbe szorultak, vagy más pénzforrást kerestek elképzeléseik megvalósításához.

- Megnevezhető a magyar filmezés aranykora?

- A némafilmnek 1912-től kezdődő korszakát, amikor a magyar filmgyártás elindult és a saját lábára állt. Az 1918-ig tartó korszakban kb. hatszáz film készült, ebből harmincvalahány maradt meg egészben vagy töredékesen. A korabeli kapitalizmus hadifelszerelések mellett jelentős mennyiségű filmet is gyártott az első világháború alatt. A fronton folyt a harc, a hátországban pedig moziba jártak az emberek. Furcsa, hogy egy olyan korszakot kell megneveznem, amit alig ismerhetünk. Az 1918-ból és ’19-ből épségben megmaradt és tavaly közzétett Est-híradófilmek alapján némi fogalmat alkothatunk erről a korszakról.

- Van olyan film, amit a magyar mozi csúcssikerének tartasz?

- Számomra a Jób lázadása, az akkoriban egyáltalán nem „futtatott” Gyöngyössy Imre főműve 1983-ból, ami Magyarországon és külföldön is elismert alkotás. Hazánkban a Filmkritikusok díját kapta. Mindamellett, hogy Oscar-jelölt filmünk volt abban az évben, Cannes-ban az ökumenikus zsűri díját kapta, San Remóban pedig nagydíjat nyert.

A bővebb interjút a Halasi Tükör hetilap január 20-i számában olvashatják.