Jeles évfordulók a Sziládyban: alkotásra hívták a diákokat (galéria)
Kultúra

Jeles évfordulók a Sziládyban: alkotásra hívták a diákokat (galéria)

2022 különleges esztendő a Szilády Áron Református Gimnázium életében. Arra emlékeznek, hogy 185 esztendővel ezelőtt született a névadó és 100 esztendővel ezelőtt hunyt el a jeles iskolaalapító tudós. Ezek mellett 130 évvel ezelőtt épület meg az alma maternek helyet adó épület is. Ebből az apropóból rajz- és fotópályázatot írtak ki a diákoknak, az ünnepélyes eredményhirdetést hétfőn délelőtt tartották.

Szilády-évfordulókat ünneplünk ebben az esztendőben. Éppen 185 esztendővel ezelőtt született a jeles tudós és a református intézmény névadója. Halálának századik évfordulójára is emlékezünk. Ugyanakkor 130 esztendeje épült meg a gimnázium patinás főépülete. A jubileumok kapcsán egy kiállítás nyílt az iskola aulájábán Szilády Áron emlékezete címmel. Ennek megnyitása hétfőn délelőtt volt. A diákokat Szabó Ferenc igazgató köszöntötte, majd Szakál Aurél, a Thorma János Múzeum igazgatója ismertette Szilády Áron életének legfontosabb állomásait. Kitért arra is, hogy egy könyv jelent meg, amely fényképeken idézi meg a tudós munkásságát.

Az évfordulók kapcsán az iskola pályázatot írt ki és alkotásra inspirálta a diákokat. A rajz- és fotópályázat eredményhirdetésén Rácz-Fodor Katalin és Anda Péter értékelte a műveket. A rajzok közül Kuklis Georgina érdemelte ki az első díjat, Kovács Hanna Zoé volt a második, míg megosztott harmadik díjat vehetett át Hegedűs Bettina és Rábel Rebeka. Különdíjat érdemelt ki Németh Liliána. A fotók közül Makai Izabella kattintása volt az első, Pázsit Erika a második, míg Kovács Ádám a harmadik helyet érdemelte ki. További részletek a 19 órakor kezdődő híradóban.

Még több cikk

Dallista Homonyik Sándorral

Dallista Homonyik Sándorral