Karácsony első napja
Kultúra

Karácsony első napja

"Karácsony első napja van, köszönt és minden jót kívánegy csíz a csupasz körtefán."

 
Ki ne ismerné ezt a réges-régi vidám kis versikét, amely, a folytatással együtt, remek kedvet szerez némi apró hagyományápoláshoz. Az év 359. napján megszűnt a böjt, lehetett enni, inni, mulatni. A Kárpát-medence kistelepülésein, a falvakban, tanyákban nagyon sokáig tartotta magát az a szokás, hogy ezen a napon csak a legszükségesebb esetekben mentek házon kívül az emberek. Nem egy helyen még a felgyülemlett szemetet, hulladékot sem vitték ki, nehogy azzal együtt a szerencsét is kivigyék a házból. Munkatilalom is kapcsolódott ehhez a dátumhoz, sőt kölcsönadni és kérni sem szabadott december 25.-én.
 
Manapság azonban ezen a jeles napon sokan látogatják meg régen látott hozzátartozóikat és általában meg is ajándékozzák egymást. Szintén ide kapcsolódik, hogy ilyenkor megemlékezünk azokról a szeretteinkről is, akik már nem lehetnek közöttünk.
Karácson első napja a sok-sok pozitív élmény által  rengeteg munícióval szolgál a következő esztendő nehéz időszakaihoz is.
 
kép-szöveg: Tóth István