Karácsonyi koncert (galéria)
Kultúra

Karácsonyi koncert (galéria)

A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola december 19-én este tartotta Karácsonyi koncertjét. A rendezvény helyszíne a Baptista Imaház volt, ahol az éneklés és a zene mellett a vers és a próza is szerepet kapott. 

A közönséget Friebert Tibor baptista lelkész köszöntötte. Karácsonyi gondolatokat osztott meg a jelenlevőkkel. A műsor kórusénekléssel indult és zárult. Magyar karácsonyi népénekek és egyházi énekek hangzottak el. Közben pedig hangszeres bemutatókra került sor, emellett a gyerekek verset és prózát is mondtak. 

Mészáros Imre igazgatóhelyettes köszönte meg a műsort és az éves munkát. Úgy fogalmazott, tanulóik és tanáraik műsora azt mutatta, hogy kitartó munka vezetett a sikerhez. Áldott békés karácsonyt és eredményekben, sikerekben gazdag új évet kívánt a jelenlevőknek. - Karácsonykor az emberiség Jézus Krisztus születését ünnepli. Ez egyben a szeretet ünnepe is. Hivatalosan a szereteté – hangsúlyozta. – Az egymás iránt érzett felelősség ne csak egy nap mutatkozzon meg – tette hozzá. 

- Karácsonyköszöntő műsorunknak legalább 20 éves hagyománya van. Célunk, hogy a gyerekek és a pedagógusok együtt hangolódjanak e szép ünnepre. Ezúton a támogatóinknak, a velünk együttműködő szervezeteknek is köszönetet mondunk – fogalmazott Mesterné Taskovics Valéria igazgatóhelyettes.