
Kultúra
Két és fél évtized legszebb fotóit mutatja be
Kedden este 6 órakor folytatódik a Forrás-Új Tükör Klub előadássorozata. Ezúttal Daróczi Csaba fotográfus lesz a vendég, aki az elmúlt 25 évben készített természetfotóinak legjavát mutatja be a jelenlévőknek a Közösségek Házában.
Az 1969-ben, Debrecenben született fotós Soltvadkerten él és alkot, tanári munkája mellett fotózik, tulajdonképpen ez a hobbija. A KISKUNSZT fotóklub egyik vezetője. Minden év őszén klubjával kiállít a Közösségek Házában, és volt már egyéni bemutatkozása is.
Magáról így vall: A fényképezés szinte átalakította az egész életem, életformámmá vált. Más szemmel nézem a világot is, mióta a keresőt a szemem elé emeltem. Egy lehullott levél, egy emberi mosoly is más már számomra mint azelőtt, mert amikor valami szépet látok, képzeletben akkor is exponálok egyet.
Daróczi Csaba fotóit kedden este hattól lehet megtekinteni a Közösségek Házában.
