Kiállításon a Halas Táncegyüttes 30 éve
Kultúra

Kiállításon a Halas Táncegyüttes 30 éve


Három évtizedes fennállását ünnepi a Halas Táncegyüttes. 1988-ban alakult a csoport és ma is ropják a táncot, ápolják a hagyományokat. Az elmúlt 30 évet egy átfogó kiállítással mutatja be az együttes. A fotókat, okleveleket, díjakat, viseleteket bemutató tárlat péntek este nyílt meg a Közösségek Házában, de látható lesz a Jubileumi Gálaműsor idején – október 27-én – a Dékáni szakgimnázium Kossuth utcai sportcsarnokában is.

A Múltunkban a jövőnk című kiállítást Farkas Dániel Halas alpolgármestere nyitotta meg. Beszédében a város nevében megköszönte az elmúlt 30 évet. Farkas Dániel hangsúlyozta: nem csak a városnak, hanem a megyének és az országnak is értéket jelent a Halas Táncegyüttes, és a csoport munkája nem csak a táncról szól, hiszen a múltat, a hagyományokat is őrzik és ez fontos a mai világban.

A kiállítás megnyitón az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy a Halas Táncegyüttes Kiskunhalas város kezdeményezésére alakult. A Cornea Zsolt vezetésével működő együttes a szakmai és a kulturális életben való aktív közreműködéséért számos kitüntetésben részesült. Munkájuk elismeréseként Kiskunhalas Város Pro Urbe díjjal tüntette ki őket, majd 2011-ben elnyerték Bács-Kiskun Megye közművelődési díjat.

Külföldi és belföldi fesztiválok rendszeres résztvevője a csoport, Európa valamennyi országában népszerűsítették a Kárpát-medence táncait, de Mexikóban, Kanadában, Taiwanban is jártak táncosai. A belföldi együttesekkel is szoros szakmai és baráti kapcsolatot ápolnak.

Az együttes több csoportban működik: - gyermek és ifjúsági, felnőtt és szenior - melyekbe folyamatosan várják a táncolni vágyó kicsiket és nagyokat. Rendszeresen tartanak Kiskunhalason ingyenes batyus táncházat a Szabadkai út 1. szám alatti Néptáncházban, ahol a néptánc alapjaival is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Fotó: Anda Péter