Klipforgatás a Sóstónál
Kultúra

Klipforgatás a Sóstónál

A közelmúltban forgatta Tankcsapdás című klipjét Khasim Gaga és a Karma. A kiskunhalasi együttes a Sóstót választotta helyszínül, de pirtói képkockák is vannak a képes nótájukban. A vendég közreműködő Lombos Márton dalszerző-előadóművész.

Lombos úr Reménytelen szerelmek háza című legújabb dala tavasszal a 7 vezér slágerlistát is vezette. A dalszerző-énekes egy balatonboglári jazztáborban találkozott Szécsi Zoltán halasi zenésszel.

- Egy nagyon kedves barátomnál, Juhász Attilánál voltam, aki ott oktatott, Zoli pedig diákként vett részt a programon. Megismertük egymást, beszélgetni kezdtünk. Zoli nagyon jó abban, amit csinál. Tudom, hogy jó muzsikus, jók a cuccai. Ez a Gaga-féle is szuper. A klipben én vagyok a negyvenes manus, aki becsöppen a fiatalok közé. Az elején még sznoboskodik, meg manusoskodik, meg negyveneskedik, de aztán felveszi a fiatalok ritmusát. Én különben alapvetően ilyen csávó vagyok szerintem. Nagyon inspirál, hogy fiatal tehetségekkel dolgozom együtt – mondta Lombos Márton. - Ültem már talicskában, akkor még jó idő volt a klipforgatáson. Aztán jött a rossz, és kiálltam Gagával kicsit megázni. Egy öltönyt hoztam magammal, de azért megtettem… Ne mondják rám, hogy nem. Dehogynem. Kiálltam az esőre… - tette hozzá a klipforgatás kapcsán.

Szécsi Zolitól megtudtuk, Marcival már régen megbeszélték, hogy lesz közös produkció. Most jött el az ideje. A dal és a hozzá – Kiskunhalason és Pirtón – forgatott klip címe: Tankcsapdás.   

- Átküldtem neki a zenei alapot, ő pedig visszaküldött egy felénekelt refrént, amiben benne volt a Tankcsapda. Meg sokan tudják, hogy volt az az ominózus lánykeresésem és akkor pont aktuális – utalt rá. – Marcival három-négy éve ismerjük egymást. Jól fogadta a felkérést. Egyből belement, hogy legyen közös produkció. Az az elsődleges, hogy jól érezzük magunkat. Az embereknek is szeretnénk jó érzést adni. Ez vidám zene. Érezzék jól magukat, ha hallgatják. Ezt várjuk. A dal révén olyan energiákat mozgatunk meg, ami a hallgatóságnak könnyen átjöhet – fogalmazott Szécsi Zoli.

A zenekar frontembere, Khasim Gaga, polgári nevén Demeter Gábor is jól érezte magát a klipforgatáson. A történész végzettséggel rendelkező fiatalember a szövegekért és a rapért felelős az együttesben.

- Nagy élmény volt. Az időjárás sajnos megtréfált minket. Talán ennek tudható be, hogy kevesebben jöttek el, mint amire számítottunk. Ennek ellenére nagyon profin működött minden. Marci egy nagyon jó személyiség. Benne volt mindenben. Még a szakadó esőbe is kiállt velem énekelni. Várjuk a végeredményt!