Könyvet olvasni jó
Kultúra

Könyvet olvasni jó

Ezt vallja Bognár Edmond, a Szilády Áron Református Gimnázium diákja, aki az utóbbi időszakban nem kevesebb, mint 200 könyvet olvasott el. Annak érdekében, hogy korosztályának kedvet csináljon a lapozgatáshoz, elindított egy internetes könyvajánló blogot.

Edmond saját bevallása szerint korábban ki nem állhatta az olvasást, nem is értette, hogy mások mi örömüket lelik a könyvek lapozgatásában. Aztán nagyjából két évvel ezelőtt, karácsony előtt nem sokkal a szülei bevitték egy könyvesboltba, hogy válasszon magának egy számára tetszetős kiadványt. Akkor kezdődött el minden…

Edmond gyakori vendég a Szilády-gimnázium könyvtárában

- Volt egy fantasy könyv, ami már elsőre nagyon szimpatikus volt. Hazavittük, elkezdtem olvasni és azt vettem észre, hogy le sem akarom tenni. Egyik fejezet után jött a másik, aztán hirtelen véget ért a kötet. Alig vártam, hogy megvegyük a folytatásokat, amiket szinte pár nap alatt „kivégeztem”. Azóta rengeteget olvasok. Ma reggel számoltam meg, az otthoni könyvtáramban kétszáz kötet van. Persze szoktam kölcsönözni könyvtárból is, és e-book olvasón is vannak regényeim – mesélte el kérdésünkre Edmond.

Készül az újabb blog bejegyzés

A könyvfaló diák által indított és kezelt online blog egyre népszerűbb a fiatalok körében. Köszönhető ez annak, hogy Edmond érdekesen tálalt, izgalmas ajánlószövegekkel hívja fel a figyelmet egy-egy jó könyvre.

- Jó lenne, ha a korosztályom tagjai is rájönnének arra, hogy van élet a kötelező olvasmányokon túl is. Keressenek olyan könyveket, amik érdeklik őket. A számomra legmeghatározóbb kiadványok leírása, fotója, értékelése megtalálható a blogomon, az edmondkonyvkuckoja.blogspot.com címen. Én már rájöttem, hogy olvasni milyen fantasztikus dolog, szeretném, ha ezt más fiatalok is felismernék.

Még több cikk

Dallista Szandival

Dallista Szandival

Dallista Szécsi Pállal

Dallista Szécsi Pállal

Hozzászólás (0)