Koppány Halason mutatta be a szólólemezét (galéria)
Kultúra

Koppány Halason mutatta be a szólólemezét (galéria)

Kovács Koppányt, a felvidéki Rómeó Vérzik zenekar frontemberét ezer szál fűzi Kiskunhalashoz, így egyáltalán nem volt szokatlan az, hogy az első szólólemezét éppen itt mutatta be egy koncert keretében. Aki ismeri Koppányt tudja róla, hogy imádja a lovakat, így a Hirling József Lovasparkban megtartott Félúton Fesztivál ideális hátteret adott a fellépéshez.

Merőben más stílus, némi country, rock, akusztikus gitár, hegedű, bendzsó, személyes hangvételű szövegek. És egy karakteres énekes. Kovács Koppány, a felvidéki Rómeó Vérzik zenekar frontembere élete első szólólemezét készítette el tavaly ősszel. A Vadkelet hőse címet viselő album talán meglepetés lehet azoknak, akik a zúzós zenéhez szoktak, amelyet a RV játszik immáron több mint másfél évtizede. Viszont aki ismeri Koppányt és meghallgatja a dalokat azt mondja, igen, ez ő. Ráadásul Kopi nem elégedett meg azzal, hogy megjelent a CD, ő élőben is be akarta mutatni ezeket a szerzeményeket. A lemezbemutató első állomása Kiskunhalason volt. 

Az sem volt véletlen, hogy éppen itt. Koppány imádja a lovat, a Gál Deske vezette kiskunhalasi székhelyű Hungarian Stage Rental biztosítja már évek óta a zenekar technikai hátterét, Luncz Anita pedig a produkcióban játszik fontos szerepet. A Hirling József Lovasparkban megrendezett Félúton Fesztivál szervezőcsapata és az énekes egymásra talált. A lemezbemutató premierje így került Kiskunhalasra. Hangulatos, a közeghez tökéletesen illeszkedő bulit rittyentett Koppány és a kiváló muzsikusokból álló zenekar. Volt olyan rajongó, aki 300 kilométert utazott azért, hogy élőben halhassa kedvencét.  (Kovács Koppány nyilatkozott stábunknak, az interjút a Kultőrkép című magazinunkban láthatják majd.)

Még több cikk

Vasárnapi dallista

Vasárnapi dallista

Paál Zsolt estje

Paál Zsolt estje

Ünnepeljünk együtt!

Ünnepeljünk együtt!

Petőfi 200 – Talpra magyar!

Petőfi 200 – Talpra magyar!