Kovács Kati különleges koncertje
Kultúra

Kovács Kati különleges koncertje

Kovács Kati Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész adott nagy sikerű koncertet csütörtökön este Kiskunhalason. A református templom a népszerű énekesnő számára is különleges helyszínt jelentett. Lenyűgözőnek találta. Műsorát is ennek megfelelően állította össze Koncz Tibor zenei kíséretével. 

- Annyira új ez a környezet, hogy életemben egyszer-kétszer léptem fel csak templomban. Egri vagyok és Egerben szinte kötelező volt templomba járni, úgyhogy mindegyiket ismertem. Van Egri Nagytemplom, de nagyon meglepődtem, mert a kiskunhalasi is nagyon nagy méretű. Hallottam, hogy ezernél több ember fér el benne. Gyönyörű orgonája van és ami még meglepő, hogy az 1700-as években készült ez a gyönyörű szép épület. Lenyűgöző – mondta Kovács Kati. A helyszín befolyásolta a repertoárt. Az énekesnő több listát is írt sok-sok dallal, hogy mit szeretne műsorra tűzni, míg végül döntött.

- A humoros jellegű, nagyon harsány dalokat kihagyjuk ilyenkor. Az egy másik féle helyszínt igényel. Rengeteg olyan szép lassú dal van viszont, amit elő lehet adni az Ave Mariától az Adaggion át A festő és a fecskékig. Ilyen a Hull a hó a kéklő hegyeken, Az én hazám, a Hamvas arcú kisgyerek. Klárika, aki meghívott bennünket, megnyugtatott, azért nem kell minden vidám dalt kihagyni. Csak mértékkel szabad változtatni a repertoáron. Az emberek azért szórakozni szeretnének. Ennek az épületnek több funkciója van és ez elsősorban inkább egy koncert. Arra gondoltam, hogy visszajövünk legközelebb és akkor a hiányzó ötszáz dalt még elénekeljük- mondta az énekesnő.

A koncert bevételét a Benjámin lakóotthon javára ajánlották fel a szervezők. A program ötletgazdája Ekéné Misándi Klára volt. Nagy álma valósult meg e rendezvény létrejöttével.

- Régi vágyam volt, hogy itt, a templomban legyen koncertje Kovács Katinak. A csodálatos hangja a csodálatos helyen fantasztikus. Jönnek az ötletek, és ha találok hozzá támogatót is, akkor megvalósítom. A koncert bevételéből a Benjámin Szociális Intézményben levendulakert lesz építve. A gondozásban, majd utána a feldolgozásban is a foglalkozásokon a lakók tudnak aktívan dolgozni – tudtuk meg Ekéné Misándi Klára főszervezőtől. Kovács Kati jó hangulatú, kitűnő koncertet adott Kiskunhalason, a református templomban. Kétórás előadását állva tapsolva, tisztelettel köszönte meg a nagy létszámú közönség.