Különleges avató
Vajgel Pál csipke mozaik táblaképeinek avatását szeptember 7-én tartották a Csipkeház udvarán. Az épület nagytermében pedig a kiskunhalasi művész festményeiből nyílt válogatott kiállítás. Németh István fotóművész 1902 című, a 115 éves halasi csipke előtt tisztegű művét szintén ezen a napon láthatta a közönség először új helyén, a Csipkeház aulájában.
Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány elnöke hangsúlyozta, Vajgel Pál saját erejéből fejlesztette, képezte magát. A Csipkeház udvarán találkozhatnak a látogatók új, Táncos pár című művével. Pajor Kálmán köszönetet mondott az autodidakta iparművésznek, amiért ennyire a szívügyének érzi városunk büszkeségét. Bányai Gábortól, Kiskunhalas és környéke országgyűlési képviselőjétől megtudtuk, többször volt már Vajgel Pál kiállításán. Rámutatott, a pillanatokat kell tudni meglátni egy alkotásban. Utána pedig el lehet gondolkodni, mit jelenthetett az a művésznek.
Fülöp Róbert polgármester örömét fejezte ki, hogy a Csipkeházzal szemben található épület tűzfalára festett óriáscsipke után újabb kültéri alkotást avathattak. Úgy fogalmazott, Pali bácsi önmagától megálmodott egy csipkét, amely nem a hagyományos technikával készült. Ezúttal nem öltésekkel, de létrejött egy újabb csipkealkotás.Vajgel Pál is szólt az egybegyűltekhez. Arról beszélt, hogy mióta nyugdíjas, még intenzívebben alkot, már 400 képe van. Szereti a kihívásokat, bevallása szerint azok éltetik. Akkor is fest, ha ténylegesen nem fest, mert akkor is az jár az eszében. Táncos pár című, nagy volumenű képét öt hónap alatt készítette járólapok felhasználásával.
A kiállítás megnyitóján látványos produkciókkal, határon innen és túlról származó táncokkal lépett fel a Cornea Zsolt vezette Halas Táncegyüttes. Az ünnepi rendezvény háziasszonya és műsorvezetője Vadkerti Mónika, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. főmunkatársa volt.
Németh Istvánnak idén, az év első felében volt kiállítása a Közösségek Házában. A fotóművész tragikus hirtelenséggel elhunyt. Csipkeházat bemutató 3D-s, 1902 című alkotását menyasszonya a Csipkeháznak ajándékozta. A művet új helyén szintén szeptember 7-én mutatták be a közönségnek.