Látványos bemutatók, remek koncertek a Csetényiben
Kultúra

Látványos bemutatók, remek koncertek a Csetényiben

A gulyásfőző verseny és a Betyárolimpia is nagy sikert aratott augusztus 19-én, a Csetényi Élményparkban, délutántól egészen éjszakáig pedig a zenéé, táncé volt a főszerep a rendezvényen. Több helyi és országosan ismert előadó, zenekar is közönség elé állt a programok keretében. Márió és Takács Nikolas fellépése is a tópartra csábította a szórakozni vágyókat.

Este hat órakor a Blues Boots zenekar koncertjével kezdődött meg a zenés blokk, a Csetényi Élményparkban. A csapat kibővített repertoárral és egy új basszusgitárossal rukkolt elő az augusztus 19-i fellépésükre.

A 5 non Bonds zenekar szinte valamennyi nagyobb városi rendezvény programjában megtalálható. Nem volt ez másként hétfőn este sem, ezúttal is remek, színes összeállítással érkezett a helyszínre a lelkes zenészekből álló csapat.

Sokan szerették volna élőben látni és hallani Máriót, a harmonikást. Az énekes weblapunknak adott interjújában elmondta, nagyon mozgalmas számára ez a nyár, de a sok fellépés mellett azért maradt ideje egy új videoklipet forgatni, ami nagy sikert aratott rajongói körében. Halasi fellépésére magával hozta az elmúlt 23 év legismertebb slágereit.

A zene mellett a szervező Halasi Városmenedzser Kft. nagy hangsúlyt fektetett a látványra is, éppen ezért szerepelt a kínálatban az Asserdus tűzzsonglőr csoport is. A három hölgy lélegzetelállító mutatványokkal lepte meg a kiskunhalasi közönséget. Jutalmuk persze hangos vastaps volt, több alkalommal is.

Takács Nikolas nevét 2010-ben ismerhette meg az ország, amikor az első hazai X-faktor tehetségkutató műsorban végzett ezüstérmesként. Azóta rengeteg dolog történt vele zenei téren. Ezekről, valamint aktuális projektjeiről is mesélt a Kultúrkép magazin stábjának.

A buli Dj Sentinel retro összeállításával zárult, a Csetényi Élményparkban. Érdemes lesz figyelni a következő napokban, hetekben a Halas Televízió műsorait, hiszen több alkalommal is beszámolunk majd a helyszínen történt érdekességekről.