Látványos sziládys
Kultúra

Látványos sziládys "szalag show"

Az idén 350 éves gimnázium tradícióihoz hű elegáns, mégis korszerű és fiatalos hangulatban rendezte meg a Szilády az idei szalagozó ünnepséget és bálat.

 
A végzős református középiskolásokat elsőként Édes Árpád lelkész köszöntötte, aki a pusztán áthaladó nép bibliai megpróbáltatásaihoz, majd a hit próbájához és az Istentől kapott ajándékokkal való gazdagodáshoz hasonlította a fiatalok most múló iskolaéveit.
 
Bödecs Pál kollégium- és egyházi vezető arra intette a végzősöket, hogy tanulmányaik és hivatásuk mellett a szellemi értékeket is szolgálják életükben, Varga Judit igazgató asszony pedig meleg szívű köszöntője után kért áldást és békességet a tanév végén elköszönőktől.

A délutáni szalagozó után este 7-től várta a szülőket, tanárokat a hagyományosan sodró hangulatú, színpompás szalagavatósok bálja. Az esten tiszteletét tette Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke is.

 A végzősök nevében Hegyi Barbara kért szót. Az alapelemnek számító bécsi és angol keringők sorát ezúttal pikáns western, a kisdiákok néptánc-együttese, retrospektív atmoszférájú ABBA-összeállítás és egy rendkívül szellemesen koreografált charleston színesítette.

Kép-szöveg: Kohout Zoltán

{phocagallery view=category|categoryid=1210|limitstart=0|limitcount=0}