
Liza lemezbemutató koncertre készül
Alig pár hete fejezte be a stúdiómunkálatokat a IX. Pont Karaokeverseny győztese, máris újabb feladatok vártak rá. Szűcs Nagy Liza a nyári szünetet többek között a lemezborítójára szánt fotók elkészítésével és felkészüléssel töltötte. Szeptemberben ugyanis jön az ifjú tehetség lemezbemutató koncertje.
Szűcs Nagy Liza a Bibó István Gimnáziumban tanul, most lesz végzős. A tanévet nem akármivel nyitja majd, már gőzerővel készül első saját lemezanyagának bemutatására. A diáklány a IX. Pont Karaokeverseny győzteseként lehetőséget kapott arra, hogy a Bendegúz Hangstúdióban elkészítsen egy lemezt, amire kedvenc slágereit énekelte fel.

Ezeket a dalokat is hallhatja majd a publikum szeptember 29-én, szombaton 19 órától a Közösségek Házában. A koncerten nem csak az éneklés kap nagy hangsúlyt, a tervek szerint Liza mesél majd az énekléshez kötődő szenvedélyéről és a halasi tehetségkutató versenyen való szerepléséről is.
A bibós lány nem egyedül áll majd a színpadon, ott lesz vele többek között Csorvási Zoltán, a Lyra együttes alapítótagja is, aki gitáron kíséri az est főszereplőjét.