
Luther rajzfilm változatban (galéria)
A reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat egyik újabb állomását tartották meg a Csipkeházban. Luther Márton életét ezúttal kihelyezett grafikákon és egy rajzfilmben szemlélhették meg az érdeklődők.
Luther 500 címmel nyílt kiállítás a kiskunhalasi Csipkeház kistermében a Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre és Pásztortűz Egyesület szervezésében, Kiskunhalas Város Önkormányzatának támogatásával. A tárlaton Richly Zsolt Balázs béla-díjas rajzfilmrendező kisfilmjéből mutattak be részleteket, valamint az ebből készült rajzokat állították ki. Az alkotás könnyed stílusban, a gyermekeknek is könnyen befogadható formában mesél a reformációról és Luther Mártonról.

Az ünnepi megnyitón Dr. Bognárné Nagy Éva, a Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre elnöke köszöntötte a résztvevőket. Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke nyitotta meg a kiállítást. Friebert Tibor baptista lelkész, Szabóné Kovács Teodóra református lelkész, Honti Irén evangélikus lelkész és Hozdik Zsolt plébános köszöntötték a tárlatot és szóltak Isten igéjével az egybegyűltekhez. Honti Irén evangélikus lelkész a halasmedia.hu-nak adott interjújában elmondta, nagyon örül ennek a tárlatnak.
- Az a legjobb ebben a kiállításban, hogy általa a vallás az emberek közé jöhet, a templomok falain kívül, egy külső helyszínre. A grafikák aranyosak, egyértelműen ábrázolják a fontos mozzanatokat és kicsiktől a nagyokig bárki tetszését elnyerhetik a kedves figurák - mondta a lelkész.

Az est során több dallal is közönség elé lépett a Reformációi énekkar elnevezésű csoport, akik vallási témájú dalokkal adták meg az alaphangulatot. A helyszínen készített felvételeket a Kultúrkép magazinban láthatják majd a nézők.