Marianna évek kitartó munkájával lett a legjobb
Kultúra

Marianna évek kitartó munkájával lett a legjobb

Véget ért a Halas Televízió által rendezett X. Pont Karaokeverseny. Az ünnepélyes eredményhirdetésen kiderült, három hölgyénekes állhat a képzeletbeli dobogó fokaira, e mellett pedig közönségdíjat és különdíjakat is átadtak a zsűri tagjai. 2018-ban az Év Hangja Tóth Marianna lett.

Kilenc héten keresztül izgulhattak a televíziónézők kedvenc versenyzőikért a képernyők előtt. Ennyi idő alatt állt ugyanis össze a X. Pont Karaokeverseny TOP9-es mezőnye. Azt már előzetesen is tudni lehetett, hogy közülük kerülnek ki a díjazottak, szombaton délután pedig arra is fény derült, kik lettek a zsűri szerint a legjobbak.

A Közönségdíjat a nézők és az ítészek közösen adott pontjai alapján egy szegedi rapper, Duranyik Roland kapta meg. A fiatalember azt mondta, nagy löketet adott ez a verseny saját dalai megírásában, így jövőre is egy általa írt szerzeménnyel jelentkezik majd a halasi megméretésre..

Különdíjat idén a keceli Bata Viola és debreceni Márkó Fülöp kapott. Viola évek óta állandó szereplője a karaokeversenynek, Fülöp viszont most először énekelt a Pont színpadán. Mindketten nagyon boldogok voltak, hogy a zsűri kiemelte produkciójukat.

A legizgalmasabb percek persze azok voltak, amikor kiderült, kik lettek dobogósok. Bronzéremmel Huszák Annamáriát jutalmazták. A szegedi hölgy korábban sehol nem indult még versenyen, így egészen új élmény volt számára a zsűri előtt való éneklés. Meggyőző volt azonban a produkciója, ennek pedig a harmadik helyezés a bizonyítéka.

A második helyen Tóth Ildikó végzett, aki Budapestről érkezett a halasi stúdióba. Saját bevallása szerint az éneklés az élete, de korábban ő sem jelentkezett még egy versenyre sem. Az eredményhirdetésen az is kiderült, hogy Ildikó tíz éven keresztül volt a népszerű énekesnő, a halasi Adventi Főtéren pénteken este sikeres koncertet adó Karda Bea tanítványa.

2018-ban a műsor győztese Tóth Marianna lett. A forráskúti versenyző a 10 évadból nyolcban szerepelt. A zsűritagok szerint ez idő alatt rengeteget fejlődött, így a mostani aranyéremmel nem csak idei teljesítményét jutalmazták, hanem azt a fantasztikus folyamatot, amivel eljutott idáig. Marianna egy saját CD-t készíthet el profi körülmények között a Bendegúz Hangstúdióban, amihez készül majd egy lemezborító is.

Az alkotói folyamatról természetesen a Pont magazinban is beszámol majd. A tervek szerint jövő ősszel a Halas Televízió már a 11 karaokeversenyt rendezi meg.

fotó: Gudmon Olivér