
Kultúra
Megvannak a civil pályázat nyertesei
Huszonhat egyesület, civil szervezet részesült abból a 2 millió forintos keretösszegből, amelyet direkt erre a célra különített el az önkormányzat a költségvetésében. A képviselő-testület csütörtökön délután döntött arról, hogy mekkora mértékű lesz egy-egy közösség, rendezvény támogatása.
Február végén fogadták el a város költségvetését, ebben 2 millió forintot különítettek el a civil szervezetek támogatására. Erre az összegre pályázni lehetett, amelynek beadási határideje a hónap közepén járt le. A képviselő-testület már a konkrét összegekről döntött. Kiderült, hogy jut majd forrás rendezvényre, jubileumi program lebonyolítására, előadásokra, találkozókra, emléktúrára is. Összesen 26 egyesület, civil szervezet részesül majd különböző összegű támogatásokban. Ide kattintva megtekinthető a részletes lista. Egyébként a 2 millió forintos összegre közel 5,2 millió forintos igény érkezett,