Meseautóval érkezik az őszi színházi idény – kezdődik a bérletértékesítés
Kultúra

Meseautóval érkezik az őszi színházi idény – kezdődik a bérletértékesítés

Szeptemberben a Meseautó, októberben a Tanú, novemberben az Örömszülők című darabokat láthatják a színházkedvelők. A Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. által szervezett őszi színházi évadra a héten megkezdődik a bérletek értékesítése. A Közösségek Háza Sétáló utcai ügyfélszolgálatán a régi bérleteseknek szeptember 10-11. és 12-én, 8 és 18 óra között lesz lehetőségük megvásárolni a jegyeiket, a fennmaradó helyekről pedig szeptember 16-tól lehet érdeklődni. Az előadások helyszíne a Városi Filmszínház.

Vígjátékok és musical comedy szerepelnek az őszi színházi évad kínálatában. A Magyarock színháza, a Körúti színház és a Turay Ida színház művészei érkeznek Halasra. Többek között Ondrik János, Kuczmann Ágnes, Gieler Csaba, Kecskés Tímea, Kautzky Armand és Kerekes József, valamint Vándor Éva és Mikó István alakítják majd a darabok főbb szerepeit.

Az őszi színházi évad első előadása a Meseautó, a Magyarock dalszínháza előadásában szeptember 23-án, hétfőn 19 órakor kezdődik.

A történet sokak által ismert lehet: Szűcs János bank-vezérigazgató kiábrándult könnyelmű aranyifjú életéből, és frissen vásárolt sportautójával szabadságra indulna. Ha nem találkozna Kovács Verával, a bank aznap felvett alkalmazottjával. Szűcs szemet vet a lányra, ezért az autót, mint nyereményt szállíttatja a lány lakására, maga pedig sofőrnek ajánlkozik. A Meseautó című legendás film alapján készült musical comedy-ben helyet kaptak a mára mítosszá vált karakterek éppúgy, mint a jól ismert, szállóigévé vált szófordulatok: „egy a párna, egy a részvény”, „A mint Aladár, l, mint Ladár”, vagy a „Mit sütsz, kis Szűcs?”, és mindezt sodró ritmusú dalok kísérik, miközben fenn az égben az angyalok is vigyáznak ránk!

A bérletek a Halasi Városmenedzser Nkft. ügyfélszolgálatán vásárolhatók meg, 17.500 Ft és 15.000 Ft-os áron, a Sétáló utca 8. szám alatt. A régi bérleteseknek szeptember 10-11. és 12-én, 8 és 18 óra között lesz lehetőségük a korábbi helyeikre megvásárolni a jegyeiket, a fennmaradó helyekről szeptember 16-tól lehet érdeklődni a Közösség Háza udvarán található iroda épületben.