Múltidézés Tibi bácsival
Húsz évvel ezelőtt a Három kívánság című műsort vezette Kiskunhalason, azután közel egy évtized múltán egy egész napos céges rendezvényt konferált városunkban Dévényi Tibor. Akkor azt mondta, vágya, hogy itt is csináljon retro diszkót. Hamarosan teljesülhet ez az álom, hiszen a Nyárindító Főtérparty alkalmával közönség elé lép. Június 8-án, pénteken éjjel háromnegyed 11-kor kezdi szabadtéri buliját a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében.
- A ’70-es években lettem lemezlovas. Nagyon jó időszakként emlékszem rá, mert elsők voltunk. Olyan nevünk volt, mint a zenekaroknak. Egy Dévényi Disco megtöltött egy sportcsarnokot, bárhol ki volt írva a nevem, de Cintulának és B. Tóthnak is megtelt a nevére. Ennek elismerése ’95-ben tetőzött, mert Budapesten, a Vörösmarty téren, a híres Rock Cityben, a falon megörökítették hármunk kézlenyomatát. Úgy éreztem, ez volt az én diszkós múltam lezárása – nyilatkozta a Halasi Tükörnek 1998 tavaszán.
Egy ideig a techno hódított, de az ezredforduló környékén már egyre nagyobb igény mutatkozott a retro diszkóra. Tibi bácsi keresett D.J-ként tesz eleget azóta is a hozzá érkező felkéréseknek.
- A játszott lemezek 75 százalékát mi mutattuk be B. Tóth Lacival először Magyarországon a ’70-es, ’80-as években. Úgy konferálom a Boney M-et, a Modern Talkingot, a Village People-t, hogy már életemben élőben is konferáltam. A retróban az is nagyszerű, hogy beleférnek a lassú számok – mondta közel tíz évvel később Kiskunhalason adott interjújában Tibi bácsi.