Nemzetiségek napja a Felsővárosi-iskolában
Kultúra

Nemzetiségek napja a Felsővárosi-iskolában

A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskolában idén is megrendezték a Nemzetiségek napját. Hónapokig tartó felkészülés és gyakorlás előzte meg a műsort, melyben helyet kapott a zene, a tánc, a vers és a próza. 

Az oktatási intézmény tornacsarnokában december 15-én délelőtt tartották a Nemzetiségek napját. Mesterné Taskovics Valéria igazgatóhelyettes rámutatott, ez már a tizennegyedik ilyen alkalom volt az iskolában. - Úgy gondoljuk, hogy ez a nap alkalmas arra, hogy a gyerekek nyilvánosság előtt bemutatkozzanak. A németet tanórai rendben tanítjuk, a roma diákok számára pedig szakköri formában történik a nemzetiségi oktatás. Városi pályázatok is segítik a munkánkat – tudtuk meg. 

Tánccal, verssel készültünk. Naponta gyakorolok. Az iskola révén heti egy-két órát próbálunk, de otthon is szoktam gyakorolni. Kicsi korom óta táncolok – mondta Nemes Éva Evelin. - Első osztálytól kezdve tanulok németet. Fontosnak tartom és szeretem ezt a tantárgyat. Fontosnak tartom, hogy a nyelv által a kultúrát is megismerjem – fogalmazott Szepesvári Berta.

A diákok előadását Szűcs Csaba is megtekintette a Felsővárosi-iskolában. Az alpolgármester hangsúlyozta, ez az intézmény élen jár a Nemzetiségek napja rendezésében. - A gyerekek megismerhetik általa egymás kultúráját. Úgy gondolom, jó kapcsolatok kialakításával a két társadalom tudott közelíteni egymáshoz – mondta Szűcs Csaba.