
Önkifejezés művészi fokon
Új időszaki tárlat látogatható a Közösségek Házában. Az Átjárók címet kapta az a kiállítás, mely Blank Zita képeit mutatja be. A tárlat elnevezése átvitt értelemmel bír, ki-ki elgondolkodhat a művek előtt, és hozzájuk teheti saját érzéseit. A Közösségek Házában péntektől megtekinthető akril-alkotások az utóbbi évek művészeti termését jellemzik. A megnyitón Rácz-Fodor Katalin mondott beszédet. Zitát és Katit telt ház fogadta és sok-sok gratuláció.
Blank Zita kiállítására a főbejáraton belépve függönyök résén át vezetett az út, mely szimbolikus értelmet nyert az est alkalmával. Fontos szerep jutott továbbá a fényeknek, melyek különleges világot teremtettek.

Blank Zita az utóbbi években máshogy alkot. Azt mondta, örömteli életszakaszba lépett, eljött a magára találás ideje. Úgy alakult, hogy minden képen van egy átjáró. Innen jött a cím, mintegy összefoglalásként.
- A címek összhangban vannak egy-egy lehetőséggel, amik fel-, illetve átemelnek. A bőség akkor jön el, ha az áramlásban benne vagyunk, és kinyílunk a világnak. Az emberek merjenek nyitni, legyenek bátrak tágítani a határaikat! – fogalmazott Zita.

Képei témái többek között az ártatlanság, a szeretet, a szerelem, a teremtés, a lelkesedés. Az Átjárók című kiállítás képanyagát Rácz-Fodor Katalin ajánlotta a megnyitó résztvevőinek figyelmébe.
- Átjáró lehet minden, mi fontos, mi igaz. Érzelem, gondolat, történés, színek és hangok. Átjáró „a szeretet, a szerelem, a lelkesedés, a bánat, a figyelem”, ha igazán megéljük őket. Ha hagyjuk, ha engedjük, formálnak, alakítanak minket. Kitágítják a teret körülöttünk és bennünk. Kitágítják az Űrt, melynek végtelenjét járva feladatunk különös új világok felfedezése, és hogy eljussunk oda, ahová még ember nem merészkedett – fogalmazott Rácz-Fodor Katalin a megnyitón. – Blank Zita a festő. Bepillantást enged saját valóságába, saját kozmoszába. Elhúzza a függönyt a színen, hogy mint egy mesét, mint egy operát, mint egy új – számunkra ismerősen ismeretlen – világot láthassunk meg. Átjárót nyit – tette hozzá a művész-tanár beszédében.

Zita nem az az alkat, akit a sok szereplés jellemezne. Magának is feltette már ezért a kérdést, hogy mégis miért vállalkozott erre a kiállításra. Megosztotta velünk ezzel kapcsolatban is a gondolatait.
- Nem mutogatni, hanem kifejezni szeretném magam. A kiállítás ezért jött létre. A képeim által mégiscsak szeretnék elmondani valamit, amit nem tudok szóban. Ezenkívül, ha elkészül egy alkotásom, örömömet lelem benne. Ezt és ezt a szépet szeretném megosztani másokkal – mondta.

Az Átjárók befejezése közben, egy új korszak közeledtét érzi Zita. Az alkotásaiban a fehér árnyalataival szeretné életre kelteni az életében egyre nagyobb teret kapó Fényt. Az új korszak képeire azonban még várni kell. Addig is az Átjárók című tárlata látogatható városunkban, a Közösségek Házában. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte.
Fotók: Anda Péter