
(►) Összeállt a TOP9-es mezőny
Érdekes dolog, ha valaki helyezést ér el egy versenyen, aztán évekkel később újra jelentkezik ugyanarra a megméretésre. Még érdekesebb a helyzet, ha valaki megnyer egy zenei műsort, aztán 9 évaddal később ismét elindul ugyanilyen céllal. Sándorné Baróti Orsolya az utóbbi kategóriába tartozik.
Annak idején, 2008-ban Baróti Orsi megnyerte az I. Pont Karaokeversenyt. Eltelt jópár év, majd idén érkezett egy jelentkezési lap Sándorné Baróti Orsolyától. Mint kiderült, az egykori győztes, mikor meghallotta, hogy eljött a tizedik verseny ideje, nem hezitált, azonnal regisztrált az idei megméretésre. Ella Fitzgerald dalát énekelte a döntőben A tisket, a tasket címmel. A siker pedig nem maradt el.
- Imádtam, ahogy együtt éltél a dallal. Minden pillanata ki volt találva a produkciódnak. A legeslegjobb az volt, amikor a férfivokál felcsendült, és Te lereagáltál minden egyes megszólalást. Profi vagy, egyszerűen nem találok szavakat – mondta értékelésében Zöldi Nikolett, a zsűri tagja.
Orsolya elárulta, hogy szerinte nehezebb helyzetben van, mint az évad többi énekes, hiszen a zsűri ismeri a múltját, így az elvárások is nagyobbak irányába. Az már biztos, hogy személyével teljessé vált a TOP9-es mezőny. A szombati eredményhirdetésen kiderül, vajon sikerül-e ismét a dobogó legfelső fokára állnia.
fotó: Anda Péter