Ötéves születésnap
Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület november 22-én ünnepelte ötödik születésnapját. Dr. Döme Ottó elnök a Közösségek Házában tartott rendezvényen felelevenítette a legemlékezetesebb történéseket.
Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület, ahogy neve is mutatja, az erdélyi kultúrát ápolja. A szervezet jelenleg 25 taggal működik támogatásokból. Mint megtudtuk, az Országgyűlés Hivatala is segíti tevékenységét több szponzoráló mellett.
- Öt év alatt ez a nyolcvanhatodik eseménye az egyesületnek – mondta dr. Döme Ottó a születésnapi rendezvényen. – Vannak helyek, ahova kis irodalmi betétekkel meghívnak minket, és saját rendezvényeink is vannak. A legnagyobb a Kárpát-medencei prózafelolvasó verseny. Jövőre április 5-én rendezzük meg, és háromnaposra tervezzük – tette hozzá az elnök.
A jubileumi programon diákok működtek közre, és Maróti Dezső harkakötönyi költő elmondta egyik versét. A folytatásban DVD-ről filmet néztek a résztvevők a szervezet eseményeit felidézve.
Az ötéves Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület tortával ünnepelt.
Fotók: Anda Péter