Karácsonyi koncert (galéria)
Kultúra

Karácsonyi koncert (galéria)

A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola december 19-én este tartotta Karácsonyi koncertjét. A rendezvény helyszíne a Baptista Imaház volt, ahol az éneklés és a zene mellett a vers és a próza is szerepet kapott. 
Vidám műsor az Adventi Főtéren (galéria)
Kultúra

Vidám műsor az Adventi Főtéren (galéria)

Két csoport fellépése színesítette az Adventi Főtér programsorozatot szerdán délután. Elsőként a Kiskunhalasi EGYMI Általános Iskola és Óvoda mutatta be ünnepi műsorát, majd a KSZC Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szerzett vidám perceket a közönségnek. 
25 év természetfotói
Kultúra

25 év természetfotói

A Forrás-Új Tükör Klub idei utolsó programján Daróczi Csaba volt a vendég. A nemzetközi díjakkal is sok-sok alkalommal elismert természetfotós 25 év képeiből válogatott a közönségnek, és elmondta azt is, hogy melyik és milyen körülmények között készült. A rendezvény a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében valósult meg december 18-án.
Betlehemi úton
Kultúra

Betlehemi úton

A Halasi Adventi Tér programjainak sora gyermekek közreműködésével folytatódott december 18-án. A KRK Gólyafészek Óvoda karácsonyi műsorral készült a jeles alkalomra. Őket a Kis Szilaj Citerazenekar ünnepi összeállítása követte.
Karácsonyi néptánc gála
Kultúra

Karácsonyi néptánc gála

A Kiskun Táncegyüttes ősszel ünnepelte fennállása 10. évfordulóját. A szabadtéri gála után egy újabb következett, ezúttal a Városi Filmszínházban vasárnap délelőtt. Hagyomány náluk, hogy karácsonyra előadással készülnek minden évben, ezáltal is megköszönve támogatóik segítségét.
Gőzerővel készülnek az újévi koncertre
Kultúra

Gőzerővel készülnek az újévi koncertre

Ismét a helyi fúvósok nevéhez lesz köthető az új esztendő első kulturális eseménye Kiskunhalason. Január 2-án este 6 órakor a Baptista Imaházban ad koncertet a Halas Concert Band. A zenei programra már csak a héten lehet jegyet vásárolni.
Ünnepi hangok
Kultúra

Ünnepi hangok

A Baptista Imaház adott otthont az 50 éve alakult Pro Musica Kamarakórus (Szabadka) és vendéglátója, a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus közös koncertjének advent harmadik vasárnapján.
Két és fél évtized legszebb fotóit mutatja be
Kultúra

Két és fél évtized legszebb fotóit mutatja be

Kedden este 6 órakor folytatódik a Forrás-Új Tükör Klub előadássorozata. Ezúttal Daróczi Csaba fotográfus lesz a vendég, aki az elmúlt 25 évben készített természetfotóinak legjavát mutatja be a jelenlévőknek a Közösségek Házában.
Téli fagyi és mínusz 6 fok Vastag Csaba adventi koncertjén
Kultúra

Téli fagyi és mínusz 6 fok Vastag Csaba adventi koncertjén

Ahogyan azt már előzetesen is jeleztük, vasárnap este Pál Dénes megbetegedése miatt nem tudta vállalni meghirdetett koncertjét. Helyette az X-faktor első szériájának győztese, Vastag Csaba és zenésztársai adtak egy közel egyórás szabadtéri koncertet. Bár a fellépés természetesen a színpadon indult, a rajongók legnagyobb örömére, Csaba hamar leugrott a publikum soraiba, sőt a kisgyerekeknek ajándék téli fagyit is osztogatott.