Kreatív játszóház
Kultúra

Kreatív játszóház

A kiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtár pénteken délután játszóházzal várta a gyerekeket és szüleiket. Egyedi munkák születtek, melyeket nagy örömmel vittek haza a kisdiákok. 
(►) Mónika a TOP9-es mezőny első tagja
Kultúra

(►) Mónika a TOP9-es mezőny első tagja

Néhány héttel ezelőtt mérte össze énektudását a IX. Pont Karaokeverseny 19 döntőse. Közülük a háromtagú szakmai zsűri és a műsor szerkesztői decemberig összeállítanak egy kilences csoportot, melybe az idei évad legjobb produkciói kerülhetnek be. A TOP9 első tagja Domján Mónika.
Ahogyan ők látják Halas környékét (galéria)
Kultúra

Ahogyan ők látják Halas környékét (galéria)

A Kiskunszt Fotóklub tagjai már ötödik alkalommal rendezték meg Kiskunhalason a Kiskunsztságok elnevezésű kiállításukat. Az alkotók ezúttal is a térség legszebb pillanatait, természeti jelenségeit ragadták meg.
Reformáció hangokban – reformáció tettekben
Kultúra

Reformáció hangokban – reformáció tettekben

Ez volt a címe annak a különleges hangversenynek, amely akár az „Orgonamentő koncert 2.0” elnevezést is kaphatta volna. A miértre több válasz is érkezhet! Egyrészt nyáron már volt egy hasonló hangverseny, ugyanitt a Református Templomban, amely felhívta a figyelmet a műemlék orgona nagyon rossz állapotára, másrészt a házigazda Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus hosszú ideje, folyamatosan, minden lehetséges fórumon képviseli a felújítás ügyét.
Programok az elkövetkező napokra
Kultúra

Programok az elkövetkező napokra

Most is van miből válogatnia annak, aki szeretne otthonról egy kicsit kimozdulni. Az elkövetkező napok mindegyikére jut valamilyen program Halason. Még tartanak a Protestáns Művészeti és Tudományos Napok. Új kiállítások nyílnak, az ősz és a közelgő advent jegyében lehet kézműveskedni. Lezárul a '56-os programsorozat, és közeledik a Márton napi lámpás felvonulás.
Szombattól ismét lehet kreatívkodni
Kultúra

Szombattól ismét lehet kreatívkodni

Az elmúlt hetekben nagy sikerrel zajlott a Végh-kúriában az a kézműves programsorozat, melyet a Kiskunhalas Városért Közalapítvány valósított az Együtt a Halasi Kultúráért pályázat keretében. A foglalkozásokon gyermekek és felnőttek élhették ki kreativitásukat, az elkészült dísztárgyakat pedig haza is vihették a nap végén.
Kiskunsztságok péntektől
Kultúra

Kiskunsztságok péntektől

Újabb látványos kiállításra készülnek a Kiskunszt Fotóklub tagjai. Pénteken délután nyílik meg legújabb tárlatuk a Közösségek Házában.
Ajánlunk pár programot
Kultúra

Ajánlunk pár programot

Az elkövetkező napokban programok egész sora vár a halasiakra, környékbeliekre. Mutatjuk, mik közül lehet válogatni.
Már nézni is művészet (galéria)
Kultúra

Már nézni is művészet (galéria)

A színház szent és érthetetlen – olvashatta a közönség a Nézőművészeti Főiskola című produkció oktatótábláján. A tanárok – a humor eszközei széles tárházának alkalmazásával – azon munkálkodnak, hogy érthetővé váljon a művészet. Katona László, Mucsi Zoltán és Scherer Péter immár másfél évtizede játssza nagy sikerrel ezt az elgondolkodtató darabot. Kiskunhalason október 24-én adták elő a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében, az őszi színházi évad nyitó produkciójaként.