Nótákkal idézett Dankó-életmű
Kultúra

Nótákkal idézett Dankó-életmű

Szögény Dankó Pista címmel nótaszínháznak adott otthont a Közösségek Háza a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Ez a műfaj nagy népszerűségnek örvend a városban. Ezúttal Dankó Pista életét mesélték el a fellépő művészek sok-sok muzsikával.
Múzeumunk a múlt-korban
Kultúra

Múzeumunk a múlt-korban

Kiskunhalasra látogatott a MúzeumCafé újságírója, Rajcsányi Gellért. Tapasztalatait, élményeit cikkbe foglalta és az írást átvette a múlt-kor történelmi internetes portál is. Érdemes elolvasni, hogy miként mutatja be a honlap a kiskunhalasi Thorma János Múzeumot.
Baján csendül fel a „Hajmási Péter
Kultúra

Baján csendül fel a „Hajmási Péter"

Száz éves a Csárdáskirálynő, de ez csöppet sem látszik rajta! Kálmán Imre egy évszázaddal ezelőtt keletkezett klasszikus operettjét a világ csaknem minden táján ismerik, szeretik. Épp ezért érthető, hogy a jubileumi évben, nagyszabású turné keretében a Budapesti Operettszínház Bajára is elhozza a szuperprodukciót.
Nyárzáró aprók tánca
Kultúra

Nyárzáró aprók tánca

Augusztus 29-én, szombaton 15 órától Kisasszony Havi Aprók Tánca lesz a Fészekrakó Egyesület és a Pásztortűz Egyesület szervezésében. 
Egy intim koncert Thea Sotival
Kultúra

Egy intim koncert Thea Sotival

Thea Soti különleges koncertet adott a főtéren. A Vajdaságból származó, ma már Németországban élő előadóművész, szerző kísérletező típusnak mondja magát. Erről a helyiek is meggyőződhettek szombaton este a Square Cafe teraszán. Az énekesnő premier szólókoncertjét a Jazzvacsora Kft. és a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezte.
Orgoványi Anikó, a Himnusz festője
Kultúra

Orgoványi Anikó, a Himnusz festője

Orgoványi Anikó festőművész és költő a Himnusz című tárlatával várja a közönséget a Csipkeházban a Halasi Csipke Közalapítvány és a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. A megnyitón Farkas Dániel alpolgármester ajánlotta a vendégek figyelmébe a képeket. Úgy fogalmazott, nem nagyon találhattunk volna szebb és nemesebb alkotásokat az ünnepet köszönteni.  A zenés irodalmi összeállításban a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar és Tősmagi Klaudia működött közre. A tárlatot Petőfi Sándor méltatta a Magyar Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodájának képviseletében.
Világkiállításon a halasi csipke
Kultúra

Világkiállításon a halasi csipke

Az ünnepi hétvégén Olaszországban vendégeskedik a halasi csipke. Iparművészeti remekünk ezúttal a Milánói Világkiállításon várja az érdeklődőket. Statisztikák szerint a rendezvény magyar pavilonját naponta ezerötszázan látogatják. A kézzel varrt csoda alkotási folyamatába is betekintést nyerhetnek a vendégek.
Halas egykor és most
Kultúra

Halas egykor és most

Egy különleges látnivaló várja augusztus 20-án, Halas főterén a Városmarketing Iroda előtt az érdeklődőket. Időutazást tehet az, aki megáll pár percre és végignézi a paravánokon található fotókat.
A nagy főtéri buli
Kultúra

A nagy főtéri buli

A Gypo Circus nyara kalandosan telt. Egyik koncert követte a másikat, Kiskunhalas főterére augusztus 20-án érkeznek, a buli a tűzijáték után, 21.30-kor indul.