Ünnepi hangolódás, Orsovai Renivel
Kultúra

Ünnepi hangolódás, Orsovai Renivel

Pénteken délután és este a jótékonyságé, majd a kiváló zenéké volt a főszerep az Adventi udvarban, mely idén a városháza díszudvarában kapott helyet. A Kiskunhalasi Rotary Club diákokat jutalmazott meg, kiváló teljesítményükért, ezt követően pedig helyi és országosan ismert előadók érkeztek a színpadra.
Az Adventi udvar hétvégi programjai
Kultúra

Az Adventi udvar hétvégi programjai

Folytatódnak az ünnepi programok a halasi Adventi udvarban. A hétvégén is koncertek és gyermekprogramok várják az érdeklődőket a városháza díszudvarában.16-án, szombaton délután fél 5-ől a Blues Boots zenél, 6 órától pedig Gusztos Bence. 19 órától Szinetár Dóra ad koncertet, este 8 órától pedig a 5Non Bonds.
Betlehem Városában a Kiskun Táncegyüttessel (galéria)
Kultúra

Betlehem Városában a Kiskun Táncegyüttessel (galéria)

Az adventi időszakhoz illeszkedő témájú előadássorozattal lepte meg Kiskunhalast a 15 éves a Kiskun Táncegyüttes. A premierre szerda este került sor Városi Filmszínházban. A jubiláló együttest Fülöp Róbert polgármester köszöntötte a szépszámú közönség előtt. A Betlehem Városában című előadás végén Mándity László, az együttes vezetője emléktárggyal köszönte  meg a város folyamatos támogatását.
(►) Egy Király sohasem mehet nyugdíjba (galéria)
Kultúra

(►) Egy Király sohasem mehet nyugdíjba (galéria)

Közel 42 év után vonul nyugállományba Kiskunhalas kulturális életének ikonikus alakja, Király Gábor. A Forrás-Új Tükör Klub legutóbbi összejövetelén őt köszöntötték, ünnepelték a Közösségek Házának színültig telt nagytermében. Ahogy megszokhattuk, a Király elemében volt, stand up komédiásokat megszégyenítő fényképes összeállítást prezentált a több mint négy évtizedről. A fináléban viszont már könnyes volt a szeme.
Vasárnapi dallista Szűcs Judittal
Kultúra

Vasárnapi dallista Szűcs Judittal

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Szűcs Judit: Mikor emlékül írtál egy dalt nekem című dala is szerepel. A december 10-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
A kun identitásról Végső István történész az M5 csatornáján
Kultúra

A kun identitásról Végső István történész az M5 csatornáján

Az M5 csatorna História című magazinfolyama fókuszában a magyar történelem fontos, sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. A História című műsorban, december 2-án Végső István történész a Kun Köztársaságról beszélt mások mellett szombat este. A műsort a mediaklikk.hu-n elérhetik olvasóink, amit ide kattintva teljes egészében megnézhetnek!
Zenével indult az advent Halason
Kultúra

Zenével indult az advent Halason

Az Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai adtak koncertet szombaton este, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum kiállítótermében. Az érdeklődők létszáma is jól mutatja, hogy városunkban még mindig nagyon sokaknak van igénye a minőségi, élő muzsikára. A közönség elé álló művészek produkciói több alkalommal is vastapsot kaptak a jelenlévőktől.
(►) Dallista, benne a Bikini D. Nagy Lajossal
Kultúra

(►) Dallista, benne a Bikini D. Nagy Lajossal

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Bikini együttes: Ezt nem tudom másképp mondani-szeretlek című dala is szerepel. A december 3-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.