Potter keringő a könyvtárban
Kultúra

Potter keringő a könyvtárban

Egy igazán varázslatos tánc.  A városi könyvtárban működő Harry Potter Klub szervezői legutóbb egy meglepetéssel várták az ide érkező fiatalokat. A negyedik filmben látott báli jelenet elevenedett meg a könyvespolcok között, miközben felcsendültek a jól ismert dallamok.

A kiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtárban nagy sikerrel működik a Harry Potter Klub, mely minden hónapban más-más tematikával, feladatokkal várja a gyermekeket. A klub ötletgazdája és vezetője úgy érzi, sikeres évet zártak 2022 végén.

- Szerintem egy mozgalmas éven vagyunk túl. A gyerekek is élvezték a foglalkozásokat, én is mindig jól éreztem velük magam. Célunk a kezdetek óta az, hogy az általános iskolás fiatalokat behozzuk a könyvtárba. Mivel a Harry Potter könyvek szinte sosincsenek bent, kitaláltuk, hogy indítunk egy ilyen klubot, ami a visszajelzések alapján nagy népszerűségnek örvend Kiskunhalason. Volt olyan rendezvény, ahol ötvenheten vettek részt. Bízom benne, hogy 2023-ban is tudjuk folytatni ezt a sorozatot – mondta Füstös-Kis Ágnes.

A fő tematika ezúttal egy bál volt, a résztvevők pedig extra gyorsasággal, alig egy óra alatt megtanulhatták a keringőzés alapjait.

- Egy gyönyörű bécsi keringő alapjait tanítom ma meg a klubtagoknak. Nagyon ügyesek, könnyű dolgom van velük. Még azok is könnyedén elsajátítják a lépéseket, akik korábban nem nagyon táncoltak. Öröm együtt dolgozni a fiatalokkal – árulta el Szőke József tánctanár.

A gyerekek láthatóan nagyon fogékonyak voltak a tánctanulásra. Mint mondják, azért szeretnek ide járni, mert minden alkalommal valami új varázslat vár rájuk.

- Én már sokadszorra vagyok itt, mindig remek a hangulat. Most keringőzni tanultunk, ez a tánc nem volt ismeretlen számomra, mert táncoltam már ilyet korábban is. Azárt jó ide járni, mert mindig valami újdonság vár ránk. A Harry Potter könyveket és filmeket is szeretem, úgyhogy minden tetszik, ami a klubban történik – nyilatkozta Rúzsa Blanka.

A helyszínen készített felvételeinket, interjúinkat ma 19:30-tól láthatják az érdeklődők a Halas Televízió Kultúrkép magazinjában.

Még több cikk

Aktívan Kis-lengyelországban

Aktívan Kis-lengyelországban

Tűz és víz

Tűz és víz

Vasárnapi dallista

Vasárnapi dallista