Programajánló
Kultúra

Programajánló

Citeramajális, koncertek, és kézműves foglalkozások. Összegyűjtöttük az elkövetkező napok kulturális programjait. Olvassák át a kínálatot és találkozzunk a rendezvényeken!

Citerazene szól majd május 12-én, szombaton 10 órától Halas főterén. A Szilaj Citerazenekar idén is citeramajálisra hívta a baráti zenekarokat. Idén kilenc csoport ad műsort. Többen a határon túlról érkeznek.  

Ismét várják a kézműveskedőket a Végh-kúriába. Május 12-én, szombaton 15 órakor kezdődik a felnőtt fazekastanfolyam. Május 19-én, szintén a Végh-kúriában és szintén délután 3 órakor már kosárfonás és vesszőjátékok várják a kicsiket és nagyokat.

Együtt muzsikálunk – ezzel a mottóval tartanak koncertet az Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében. Az érdeklődőket május 16-án, vagyis jövő szerdán  17 órára várják.

Már most érdemes beírni a naptárokba, hogy május 19-én folkest lesz a Közösségek Házában a Zagyva banda főszereplésével. Kézműves kiállítóként Győri Ilona érkezik hagyományos csákvári edényeivel és egyedi kerámiáival.

És még egy program május végére. 27-én, a hónap utolsó vasárnapján Városi Gyermeknap lesz a Hirling lovasparkban. Itt színpadi programok és sok játék várja majd az ünnepelteket.

Hozzászólás (0)