Programok az elkövetkező napokra
Kultúra

Programok az elkövetkező napokra

Szeretne kimozdulni otthonról, de nem tudja hová? Összegyűjtöttük az elkövetkező napok halasi programjait. Lesznek zenés-prózás estek és látványos pillanatokat kínál az esküvőkiállítás is.

Jobbulás – ez a címe Fodor Dani estjének. A dramaturg szakon végzett fiatalember 10 év után tért vissza Halasra. Az előadó, Kovács Sándor zenei kíséretével, dalban és szövegben egy év történetét, mint egyszemélyes vallomást osztja meg a közönséggel. A díjmentes előadás január 27-én, szombaton 18 órakor kezdődik. Helyszín a Csipke Hotel

A vasárnap az esküvőkről fog szólni. Január 28-án a Bibó-gimnáziumban délelőtt 10 órakor kezdődik az Esküvőkiállítás. A megnyitót követően ceremóniamester és esküvői dallamok várják az érdeklődőket. 14 órakor lány- és legénybúcsúhoz adnak ötleteket. Fél 5-kor fehérnemű, negyed 6-kor menyasszonyi-ruha bemutató lesz és egész nap ott lesznek a kiállításon a különböző esküvői szolgáltatók is. Így mindent egy helyen meg lehet találni a nagy napra készülőknek.

A Pásztortűz Egyesület is készül egy programmal. Január 29-én, hétfőn, 17 órától a Martonosi Pál Városi Könyvtárban Pál István mesél. Egy nógrádi magyar pásztorember mesekincse - Agócs Gergely könyvbemutatója várja az érdeklődőket.

A színház kedvelői már bizonyára várják, hogy megkezdődjön a tavaszi színházi évad. Három vidám darab szerepel majd a repertoáron neves színészekkel. A további részletekről a Közösségek Házában lehet érdeklődni.

A Martonosi Pál Városi könyvtárban február 2-án, pénteken 17 órától Rácz Attila tart zenés irodalmi emlékestet Ady Endréről.  A műsorban fellépnek a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.

Várják a látogatókat Halas kiállító helyei is. Aki például még nem látta a Thorma János Múzeum új szárnyát és tárlatait annak érdemes egyszer oda is ellátogatni. A Thorma Galériában Thorma János három nagyméretű alkotása is megnézhető, az alagsorban pedig a Nagybányai festészetet átfogóan bemutató Bay gyűjteményt lehet megnézni.

Hozzászólás (0)