Rendhagyó művészeti órák a Bóbita óvodában
Kultúra

Rendhagyó művészeti órák a Bóbita óvodában

A kiskunhalasi Bóbita óvodában működik egy tehetségfejlesztő program, melynek keretében többféle foglalkozást is tartanak a gyerekeknek. A napokban Kunhegyesi Ferenc festő, grafikus tartott művészeti órákat az ovisoknak. Abban minden résztvevő kisgyerek és felnőtt egyetértett, hogy nagyon jó hangulatban telnek az ilyen foglalkozások.

Zsírkrétát, színes ceruzát, ecsetet ragadtak a Bóbita óvodába járó gyerekek. Egy rendhagyó művészeti foglalkozás keretében alkottak a kicsik.

- A Nemzeti Tehetségprogram keretében zajlik ez a művészeti nap óvodánkban. Ez egy speciális tehetségprogram, melyben két tehetségprogramunk is részt vesz. Egyik a természeti tehetségműhely, ma pedig a művészeti tehetségműhely tagjainak tartunk foglalkozásokat. Most elsősorban roma származású és hátrányos helyzetű gyerekeket vártunk ide. Nekik lett összeállítva egy gazdagító program, amiben egészen az őskortól napjainkig megismerkedhetnek a művészetekkel. Mai napunk attól különleges, hogy a gyerekek személyesen találkozhatnak, és együtt alkothatnak egy igazi, kortárs festőművésszel – nyilatkozta Szemerédi Tünde tehetségfejlesztő mesterpedagógus.

A nap folyamán Kunhegyesi Ferenc kalauzolta el a gyerekeket és az óvodapedagógusokat a festészet világába.

- Nagyon szeretem ezeket a foglalkozásokat. Jól érzem magamat a gyerekek körében, hiszen magam tudok lenne, őszintén magamat adhatom. A kisgyerekek végtelenül őszinték. Minél nagyobb egy gyerek, annál inkább válik gátlásossá. Nekem az a küldetésem, hogy ezekben a picikben meg tudjam tartani a művészetek iránti szeretetet, valamint, hogy felhívjam a figyelmüket arra, hogy a művészeteknek milyen fontos szerepe van a mindennapokban. Most a pedagógusok is velünk együtt alkottak. Ahogy végignézem a képeiket, itt mindenki profi művész. Úgy láttam, mindenki nagyon élvezte a mai napot, de megmondom őszintén, szerintem én kaptam itt ma a legtöbbet – fejtette ki a festőművész.

A gyerekeknek egy előre meghatározott időtartamon belül kellett elkészíteniük egy olyan képet, ami leginkább jellemzi őket. A rajzokat, festményeket aztán közösen elemezték ki, minden művészeti alkotásról hosszasan elbeszélgettek.

Az utóbbi időszakban több, hasonló foglalkozáson is részt vehettek a gyerekek, az elkészült alkotásokból egy mini kiállítást is nyitottak az intézményben.