
Rendhagyó tánckurzus (galéria)
Hazánkban is egyre népszerűbb a kontakt tánc elnevezésű kortárs mozgásforma. Ma, egy teljes napon át tartó kurzus keretében bárki ingyenesen elsajátíthatta ennek a rendhagyó önkifejezési módnak az alapjait.
A Közösségek Háza adott otthont szombat délelőtt és délután az első kiskunhalasi kontakt tánc kurzusnak. A program keretében Lipka Péter oktató segítette a halasi hölgyek fejlődését.
- Remek csapat gyűlt össze a mai napon itt, Kiskunhalason. A hölgyek nagyon befogadóak, könnyen megtaláltuk a közös hangot már az első gyakorlatok során is. Arra próbáltam rávezetni őket, milyen sokféle módon ki tudják fejezni a bennük lévő érzelmeket a tánc segítségével – mondta az oktató.

Lipka Péter kurzusán egészen az alapoktól el lehetett sajátítani a kontakt tánc fortélyait, így gyakorlatilag semmilyen táncos előképzettségre nem volt szükség a programon való részvételhez. Ott jártunkkor éppen egy labdás játékkal mélyítették a résztvevők közötti lelki kapcsolatot.

- Nagyon érdekes, hogy például egy egyszerű labdával is milyen sok mindent lehet csinálni. Párokban dolgozunk és ilyenkor csak egymásra vagyunk utalva. Nem elég, ha magunkra figyelünk, a társunk minden rezdülésére is reagálnunk kell. A mindennapokban nekem gondjaim vannak a másokkal való kapcsolatteremtéssel, de a mai kurzus után úgy érzem, sokat fejlődtem – árulta el kérdésünkre az egyik résztvevő.

A tánckurzus Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása Kiskunhalason elnevezésű projekt (EFOP-3.7.3-16-2017-00087) részeként valósult meg, melyre a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. összesen 39.364.367 forintot nyert.

A programról további részleteket mutatunk be a Kultúrkép magazin egy későbbi adásában.