Szabadtéri filmvetítés lesz Kiskunhalas főterén
Kultúra

Szabadtéri filmvetítés lesz Kiskunhalas főterén

Segítsen eldönteni, hogy melyik film legyen levetítve! Augusztus 19-én és 20-án a Bethlen Gábor térre hívja a szórakozni vágyókat a Halasi Média és Kultúra Kft. Pénteken (19-én) filmvetítéssel, piknikkel indul a rendezvénysorozat a főtéren. A szervezők arra kíváncsiak, hogy mit nézne meg szívesen a közönség. 4 lehetőség közül lehet választani, a Mamma Mia, a Valami Amerika, a Csinibaba és a Made in Hungária van versenyben.

Szavazni IDE kattintva, a kommentek között voksolva lehet. A legtöbb interakcióval rendelkező film lesz majd levetítve augusztus 19-én 20.30-tól, a főtéren. A szavazás augusztus 1-jén 12 órakor zárul.

A filmet követően DJ Benny bulijára invitálják a résztvevőket a szervezők 20-án, az Államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepén az országzászló, majd a Végh Kúria lesz a programok helyszíne. Gyermekjátszóval, lepénysütéssel, Sáli Levente kiállításával és Molnár György harmonikaművész előadásával várják az ünneplőket.

Este újra a főtér lesz a programok helyszíne, itt 18 órakor a Halas Concert Band lép színpadra, őket követi a Tremolo együttes majd Danics Dóra koncertje. 21.30-kor csap a húrok közé a Gypo Circus, majd a Mandisco Team szórakoztatja a közönséget.

Szavazzon, mozizzon és bulizzon egy jót 19-én és 20-án!

Még több cikk

Dallista Sass Szilviával

Dallista Sass Szilviával

Húsvéti dallista

Húsvéti dallista

Dallista Koós Jánossal

Dallista Koós Jánossal