
Szakemberek fejlesztik a színészpalántákat
Izgalmasan telnek a hétfő délutánok a Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola termeiben. Mezei Zoltán, a Szabadkai Népszínház színésze, rendezője tart gyakorlati órákat a halasi diákoknak.
- Azok a fiatalok, akik most részt vesznek a képzésen, mind az Előadóművész szakgimáziumi ágazatunkon tanulnak. Azt nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyakorlati képzések során mindig olyan szakemberek tanítsák a diákokat, akik valóban az adott szakmában tevékenykednek, ráadásul magas színvonalon. Megkerestük a Szabadkai Népszínház magyar társulatának tagjait, azzal az ötlettel, hogy kössünk egy együttműködést. Partnerek voltak ebben, így elmondhatom, hogy nagy sikerrel zajlik azóta egy tréning jellegű képzés, ami hatalmas előrelépést jelent a nálunk tanuló középiskolásoknak – árulta el Molnár Nándor igazgató.

A szabadkai rendező szerint könnyű együtt dolgozni a fiatalokkal, hiszen nyitottak minden új feladatra.
- Azt már az elején éreztem, hogy a siker érdekében nagyon sok időt kell együtt töltenünk, sok számukra új gyakorlatot, feladatot kell közösen megcsinálnunk. Azért jók ezek a tréningek, mert az új szituációknak köszönhetően egészen új gondolkodásmódot sajátítanak el a fiatalok. Nekik meg kell tudni oldaniuk váratlan helyzeteket is. Színdarab közben nagy jelentősége van az improvizációnak, de csupa olyan feladatot hoztam nekik, ami ezt remekül előkészíti – nyilatkozta Mezei Zoltán.

Ott jártunkkor is tapasztaltuk, hogy a diákok nagyon élvezik ezeket a rendhagyó órákat.
- Várom a hétfő délutáni gyakorlati képzéseket. Itt mindig nagyon jó a hangulat, tényleg olyanok vagyunk, mint egy nagy, színes család. Én biztos vagyok abban, hogy amiket itt elsajátítunk, azt a későbbiekben is jól fogjuk tudni használni. Elég csak, ha arra gondolunk, hogy tizenkettedikesként érettségiznünk kell. A kommunikáció, a kiállás, a magabiztosság fontos a vizsgák során, a mostani képzéseinkkel pedig éppen ezeket a dolgokat tesszük magunkévá – mesélte lapunknak Zelei Barbara, kilencedikes diák.