(►) Szalay Laci haláláig őrizte a fényt
Egy zseni költözött át abba a világba, amelyet korábban talán már meg is festett. Szalay László, a Szalay Laci már egy nyugisabb helyen alkot. Távol a zajtól, a nyüzsitől, ahol kedvére viheti vászonra minden gondolatát, élményét. Nála szuggesztívebb művészt keresve sem lehetett találni, ami pedig - ahogy Sáli Levi megfogalmazta - kikerült a Lacikonyhából, varázslatos volt.
Már-már népmesei a Szalay-fiúk története. Mindhárman istenáldotta tehetségek voltak a művészetekben. Jóska és Laci a festészetben, rajzolásban; Pityu pedig a zenében. Szomorú, hogy már csak múlt időben beszélhetünk róluk. Előbb Pityu, aztán Jóska, a napokban pedig Laci hagyta itt ezt a világot. Odafent most megint találkozott a három Szalay-fiú, békében, talán boldogásban kedvükre festhetnek, rajzolhatnak, gitároznak. Alkothatnak.
Szerintem van vagy harminc éve annak, hogy először találkoztunk Lacival. Zöldfülűként, egy kiállítás-megnyitóról kellett tudósítanom. Emlékszem, nagyon tetszett. Mert nem hétköznapi volt, került minden sablont, protokollt, ugyanakkor úgy éreztem, ez a pali tehetséges. Mert más, mint a többi. Olvasni lehetett a képeit, érdemes volt előttük megállni, gondolkodni. A szegedi Tömörkény-gimiből hozott, valamint a saját tehetségeddel kiegészített alkotói képesség különleges elegyet alkotott. Amitől azt lehetett mondani minden egyes képedről, hogy, na ez, a Szalay Laci...
Laci! Még a Felsővárosi-suliban dolgoztál, amikor hosszabban beszélgettünk. Ott álltál az épület előtt, én pedig mentem hazafelé. Akkor mesélted, hogy 14 éves korod óta alkotsz, hogy 19 éves korodtól vannak kiállításaid. Kérdeztem, tudod-e, hogy hány festményed, rajzod van összesen. Azt mondtad, számtalan.
Laci! Már korábban is úgy éreztem, hogy sok közös van benned Sáli Levivel. A tavaly novemberi kiállításod megnyitója után biztos voltam benne. Ebben erősítettek meg Levi szavai is. Amikor egymás mellett ültetek, ahogy a tőled néhány évvel fiatalabb zseni rólad beszélt, abban minden benne volt. A szeretet, a tisztelet. A barátság. Két egészen elképesztő művész megismételhetetlen találkozása volt ez, akik sokszor jártak nagyon mélyen, hogy aztán felkapaszkodjanak a magasba. Annyit alkottál azóta, hogy egy újabb tárlatra való alkotás gyűlt össze.
Laci! Itt hagytál egy félig üres vásznat, amelyre még szerettük volna, ha festesz valamit. Itt hagytál nagyon sok barátot, tisztelőt. Az utolsó kiállításod címe az volt: Őrizd a fényt! Laci, ezt te egészen az utolsó pillanatig megőrizted. Sőt, még utána is! Nyugodj békében!
Archív fotó: Kovács Iván
