Szalmafonások
Losoncz Lászlóné dísztárgyakat készít szalmából. Tartalmas és kreatív időtöltésével magának és másoknak is örömet okoz. A héten a Tiszti Klubban tartott bemutatót a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület szervezésében.
Losoncz Lászlóné Tompán született, földműves családban nőtt fel. Szokás volt, hogy aratás után a felnőttek szalmakoszorúkat is készítettek. Gyerekként ő is megtanulta a fogásokat, az ehhez szükséges technikai tudásra szert téve, azóta is kamatoztatja tehetségét. Erről most a kiskunhalasiak is meggyőződhettek
- Dísztárgyakat készítek. Ezekkel nagyon jól el tudok szórakozni. Nagyon szeretek ezzel foglalkozni, ha van rá alkalmam. Szalmából hajtogatva tulajdonképpen mindent el lehet készíteni. Kis kosár, rezgő, ajtódíszek… Volt, amit én találtam ki. Volt, amit könyvből néztem ki. Tüskés Tünde munkái hatottak rám. Aztán Szerbiában, Kishegyesen is nagyon szépeket készítenek. Csináljuk, amíg van rá igény, nézegetik – mondta.
A szalmafonás-bemutatónak a Tiszti Klub adott otthont. A kisteremben tartotta programját a szervező Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület. Az érdeklődők többségben hölgyek voltak, és ki is próbálták, hogyan lehet dísztárgyakat készíteni szalmából.