
Színes alkotások Jánoshalmán
Régi vágya volt a jánoshalmiaknak, hogy legyen egy „művésztelepük”, ahol a helyi és az ország különböző területein élő művészek tudnak összegyűlni, közösen alkotni. A terveket tett követte, idén pedig már a negyedik alkotótábor zárult Jánoshalmán egy kiállítás keretében.
A Jánoshalmi Napok rendezvénysorozat részeként nyílt meg egy tárlat a Kossuth utcai alkotóházban. A 2017-es művésztáborban egy héten keresztül dolgozott közösen több alkotó, az ő műveikből kaphatott ízelítőt most a publikum.

- Az alkotóház, ahol a kiállítást meg tudtuk rendezni, egy határon átnyúló pályázat eredményeként valósulhatott meg. Jó végignézni a most kiállított képeken, hiszen ilyenkor mindig elgondolkozik az ember, vajon mire is gondolhatott a művész, miután megcsókolta a múzsa a homlokát. Mit szeretett volna kifejezni az alkotó ezekkel a színekkel, ezekkel az alakzatokkal? A mai, modern festészetre jellemző, hogy nem mindig egyértelmű, mit is ábrázol az adott kép – mondta el megnyitójában Bányai Gábor országgyűlési képviselő.

A festmények valóban nagyon sokszínűek, hiszen minden művész más és más stílusban dolgozott az alkotótábor során.
- Én elsősorban természetképeket festek, de volt itt olyan művész is, aki csak női alakokat helyez a vászonra. Attól jó ez az alkotótábor, hogy egymást is inspiráljuk a művésztársakkal a több napnyi közös festés során. Amíg csak tehetem, minden évben el fogok jönni Jánoshalmára – nyilatkozta weblapunknak a Somogyban élő Nemes István.
A tárlat az elkövetkező jó néhány hétben lesz látogatható a jánoshalmi művelődési ház mellett épületben.