Színes-arcképek
Kultúra

Színes-arcképek

Virágné Színes Ilona művész-tanár egyéni és csoportos kiállításokon is bemutatkozott már a kiskunhalasi közönségnek. Szereti az alkotás folyamatát és a kihívásokat. Időről időre megújul, kipróbál neki tetsző technikákat. Nyáron balatoni művésztáborban képezte magát és szerzett friss ismereteket. Kék korszakos műveit, arcképeit most a fővárosban is megtekinthetik az érdeklődők.

A Vígszínház mögött, a Hollán Ernő utcában látogatható a kiskunhalasiak körében jól ismert és elismert Virágné Színes Ilona időszaki tárlata. A Face Bistróban, a nevéhez illő módon, arcképek kaptak helyet. 
-  Bicskei Dániel tulajdonos és édesapja állandó kiállítóhelye a Face Bistro. Megtetszettek nekik a munkáim, és felajánlották, hogy felváltva is lehetnének tárlataink. Örömmel fogadtam, és éltem a lehetőséggel. Tizenhat képet vittem Budapestre, ezek november végéig tekinthetőek meg. A kiállító tér bal oldalára a Kék korszak alkotásai kerültek, jobb oldalra pedig az akril- és papírképeim. Ezek közel állnak a nonfiguratívhoz, de jól felismerhetőek az alakok. Ezen a részen szinte minden képem sárga keretben van. Jól érvényesülnek így a műveim a világos falú, barna berendezésű helyen – tudtuk meg Ilonától.  
Az alkotónak a tervek szerint jövőre Kiskunhalason is lesz kiállítása a Közösségek Házában, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. 

Fotó: Virág István