
Színes mezőny az idei karaokeversenyen (galéria)
2009 óta minden ősszel megrendezi a Halas TV a Pont Karaokeversenyt. A IX. évad mezőnyéről elmondható, hogy igen vegyes összetételű, hiszen nem csak Halasról és a kistérségből, hanem az ország több, távolabbi településéről is érkeztek a különböző korosztályba tartozó versenyzők az előválogatóra.
Szombaton délután, két körben összesen harmincnégyen mutatták meg hangjukat a műsor előválogatója során, a kamerák kereszttüzében. A legfiatalabb nevező alig volt tízéves, a legidősebb regisztráló pedig már túl van ötvenedik életévén.

Az énekesek előzetesen már választottak maguknak egy dalt, amit az elmúlt hetekben odahaza gyakorolhattak, így felkészülve érkeztek a tv stúdióba. Az idei nevezők között a kiskunhalasiak mellett találhatunk sok szegedi lakost, de jöttek előadók Pécsről, Kecskemétről, Bácsbokodról és Kozármislenyről is.

Az előválogatón nyújtott produkciók alapján a szakmai zsűri, valamint a műsor szerkesztői a 34-es mezőnyből kiválasztják majd azt a 16-18 produkciót, amelyek bekerülhetnek a jövő szombati döntőbe. A döntősök névsorát a versenyzők után Önök tudják meg leghamarabb, hiszen itt, weblapunkon tesszük közzé a teljes névsort a jövő hét közepén.
Fotók: Anda Péter