Színpadok és címlapok
Karda Beátát, a népszerű énekesnőt a fesztiválokról, a színpadokról ismeri a közönség és persze a címlapokról. A média a ’60-as évek óta érdeklődik iránta. A fotózásokat a szórakozáson túl munkának vette, és profiként pózolt hol egyedül, hol a sztármodell Pataki Ági, hol pedig kolléganői, Csepregi Éva és Vincze Viktória társaságában. Kiskunhalason, a Közösségek Házában, március 14-én 18 órakor lesz a Dedikált címlapok című kiállítás ünnepélyes megnyitója a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. szervezésében. Az esemény díszvendége Karda Beáta előadóművész.
- Már tizenévesen a Lobogó újság címlapján voltál. Mit éreztél, amikor megkerestek, elhívtak?
- Amikor felkértek, felnőtt korúvá váló kislányként úgy éreztem, mintha kinyílt volna a világ. Tizenkilenc éves voltam akkor, és azért fontos dátum 1969, mert abban az évben érettségiztem, és kaptam meg a hivatásos előadóművészi működési engedélyemet. Nagyon jó érzés volt címlapra kerülni. Hurrá-élmény volt számomra. Hozzájárult ahhoz, hogy egyre többen megismerjenek. Úgy fogadtam, hogy az énekléssel jár, jólesett. Édesapám zenész volt, a zene szeretete tőle van. A Táncdalfesztiválok új élményeket adtak a ’60-as évek vége felé.
- Milyen visszajelzéseket kaptál?
- Akkor egy tévé, egy rádió, egy lemezkiadó volt. Körülöttük forgott az életünk, és fellépésekre jártunk. A címlapfotózásokat munkának vettem, feladatként éltem meg, de szórakozás is volt. Lelkes voltam. Úgy éreztem, a szerepléshez tartozik. Örültem, ha családtagok, barátok, ismerősök gratulálnak. Mindig bíztam a fotós munkájában, és nekem 99 százalékig tetszettek. Szerepeltem közös címlapon a velem közel egykorú Pataki Ági modellel, jó volt felidézni. Akkor még photoshop nélkül dolgoztak. A Képes Európa hetilap volt az egyetlen, amikor úgy voltam vele, juj, egy kicsit erős, túl sokat mutattam. Sosem voltam kitárulkozó, hivalkodó, de ott túl nagy volt a dekoltázs. Akkor mondtam a családomnak, hogy nem megyek ki az utcára. Nem mondom, hogy legyünk garbóban, de azt másképp kellett volna. Voltak nehéz napjaim miatta. Mindegy, túléltem. Ma már más a helyzet, az elfogadottsága ennek. Amikor autós címlapon oroszlánnal fotóztak, azt én javasoltam. Extrém, jópofa dolog volt. Szerettem nagyon, amikor a 8 hónapos kislányommal fotóztak. Arra is szívesen emlékszem, amikor Vincze Viktóriával és Csepregi Évával jégre vittek minket, és roki-hokis címlap készült rólunk. A plüsskutyás címlapom is kedves emlék.
- Hogyan éled meg a jelen kor sajtós megjelenéseit, a bulvárt? Hogyan viszonyulsz hozzá?
- Nagyon elszaladt a ló. Szinte csak a dráma, egymás megbántása kerülhet címlapra vagy esküvő, ami a pozitív részhez tartozik. Legyen minél izgalmasabb, gondolják a főszerkesztők. A címlapra még rá is tesznek egy lapáttal, még akkor is, ha nem teljesen igaz vagy félreérthető. Nem tetszik, amikor megtévesztik a közönséget. Ilyen áron nincs szükségem szereplésre. Amikor mellrákos lettem, akkor is a betegség halálos kimenetelét hangsúlyozták, nem azt, hogy meg lehet gyógyulni belőle. Erről a témáról az Életigenlők és a Patika Magazinnak nyilatkoztam szívesen, ahol a betegség megelőzése, az egészség megőrzése a fontos.
A bővebb interjút a Halasi Tükör hetilap március 8-i számában olvashatják.
Indexkép: Pál László
Belső fotó, plakát: Szelle Szilárd
