
Születésnapi bulival ünnepel a T-Band
Nagyszabású bulival, vendégzenekarokkal és vendégelőadókkal ünnepli tízéves születésnapját a T-Band. A zenekar a törzshelyére, a Freedom Music Clubba vár mindekit szombaton 21 órától.
Tízéves születésnapját ünnepli a T-Band zenekar. Szombaton este, 21 órától a Freedom Music Clubban indul a buli. Elsőként a Shanka & Schuldi-Gang alapozza meg a hangulatot, érdekesség, hogy ezt a formációt a Németországban élő halasi zenész, Fráter Sanka hozta létre az itteni barátaival és évente egy koncertet adnak. este tíztől a Blues Boots áll színpadra, a Fazekas Mihály Általános Iskola tanáraiból, szülői közösségéből állő együttes is slágerekben utazik. Az ünnepelt 23 órakor kezd. - Erre a koncertre már hónapok óta készülünk. Elhívtunk egy csomó olyan barátot, akikkel már régen találkoztunk, és szeretnénk, hogy együtt ünnepeljünk. Néhányan fel is fognak lépni velünk – például Noémi, akivel elkezdődött ez az egész, Jeszenszky-Sebők Jucus a Lyrából, Jeszenszky Zoli „Jesző” és Jáger Szabi a Welcome zenekarból, jön még Nyári Anikó és Kiss Bernát, akikkel nagyon sokszor szoktunk jammelni, valamint ha ideér, akkor Hegyesi Bandi is fellép velünk. Neki egyébként Zala megyében lesz koncertje a Gypo Circussal, szóval mindannyian drukkolunk, hogy befusson még időben. A műsorunk hasonló lesz, mint amit eddig megszoktak tőlünk a vendégeink, egy-két meglepetés-produkcióval kibővítve. Ezt a részét nem árulom el előre, hiszen akkor nem lenne meglepetés. Végezetül még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy várunk mindenkit, aki szereti az élőzenét, a jó hangulatot, ugyanis ebből nem lesz hiány november 11-én, szombaton este sem- tudtuk meg Nánai Ádámtól, a zenekar vezetőjétől.