Tibi a rosét kedveli
Évekkel ezelőtt még a Crystal együttes tagjaként lépett fel halasi szüreti rendezvényen Kasza Tibi. Az énekes azóta szólókarrierjét építi. Koncertjeire az elmúlt évek terméséből válogat slágereket a közönségnek. A 28. Halasi Szüreti Fesztivál sztárvendégét arról is kérdeztük, milyen borokat fogyaszt szívesen
- Alapvetően rosés vagyok. Egyébként nagyon szeretem a száraz vörösborokat, az aszút, a háztájit is kisebb termelőktől – árulta el Kasza Tibi. Az énekes nem visszafelé tekint, hanem írja az új dalokat és új karriert épít. Az utóbbi időben műsorvezetőként is sokat van jelen a médiában. Kiskunhalasra azonban koncertszínpadra érkezik. Műsora szeptember 8-án este fél 10-kor kezdődik a város főterén.
- Mindig jó érzés, ha az embert választják, nem pedig ráerőltetik a közönségre. Ha hívnak, az mindig megtiszteltetés. Azt gondolom, nekem az a dolgom, hogy laza legyek, csapjak egy jó bulit. Azt szeretném, hogy aki eljön, az remekül szórakozzon, és azt mondja, ez egy baromi jó este volt. Igazából ez a cél minden buli esetében – nyilatkozta korábban a Halasmédiának Kasza Tibi. – Nem nagyon variálom a programot, alapvetően fix, de nyilván mindig belekerülnek a friss dalok – tette hozzá.