Tizedszer mutatták meg legjobb képeiket
Kultúra

Tizedszer mutatták meg legjobb képeiket

Augusztus 29-én az ország számos településén megünnepelték A magyar fotográfia napját. Ehhez az eseményhez kapcsolódva rendezte meg városunkban a Kiskunszt Fotóklub hagyományos, augusztus végi kiállítását.

Sokan voltak kíváncsiak csütörtökön este a Kiskunsztságok címet viselő tárlat képeire. A Kiskunszt Fotóklub tagjai most is az elmúlt egy év legjobban sikerült alkotásait tárták közönség elé. A tizenkét fotós idén elsősorban a természeti képekre helyezett nagyobb hangsúlyt.

Mint megtudtuk, ezúttal is minden képet közösen választottak ki a klubtagok. A fotósok havonta összegyűlnek, kielemzik egymás képeit, a legnagyobb tetszést kiváltó alkotások pedig bekerülnek a kiállítási anyagba. Így történt ez most is.

Az est során több alkalommal is közönség elé állt egy-egy zenés produkcióval Lauer Zsolt és Lauer Ágnes. A jelenlévők hangos tapssal jutalmazták a hallottakat.

A kiállítást Nagy István fotóművész, a Szentesi Fotókör vezetője nyitotta meg, aki elismerően szólt a falakon megtekinthető színes, sok érzelmet, hangulatot magukban hordozó képekről. Mint elhangzott azért van nagy jelentősége az ilyen minőségi fényképeknek, mert napjainkban már mindenki kamerás mobiltelefonokkal szaladgál, így sokan gondolák magukat fotósnak. De a Kiskunszt-tagok most bebizonyították, hogy a minőséghez szépérzék, kiváló szem és nem utolsó sorban, megfelelő eszköz kell.

A tárlat október 9-ig tekinthető meg a Közösségek Háza nagytermében, munkanapokon 8 és 16 óra között. A helyszínen készült interjúinkat a Kultúrkép magazinban láthatják majd az érdeklődők.

Még több cikk

Dallista Paudits Bélával

Dallista Paudits Bélával